hely

Szerda. Suliba be, cikkolvasás laborban, este haza. Csütörtök. Suliba be, cikkolvasás laborban, este haza. Mindeközben pedig egyre fokozódó mértékben kezdett feltűnni az, hogy a "haza" egy nappali közepe, amely állapoton esetleg változtatni is lehetne.
Viszonylag enyhe módszerekkel indultam... van egy egyetemi site, http://och.ucmerced.edu (mint "off campus housing"), amire tipikusan egyetemisták(nak) pakolnak ki lakáshirdetéseket (a "bérelj egy egész házat és gyertek oda 5-en" jellegűektől bezárólag a "kiadó egy szobá"-ig). Persze volt mindenhol mailcím is, szóval előkerestem egy csomó hirdetést, és elküldtem 2 mailt. Majd úgyis küldök többet.
Válasz semmi.
Najó, következő körben már elküldtem vagy 6-ot, amiből visszajött 2 "jabocs már kiadtuk", egy nappal később. Hmm. Úgy tűnik, hogy elég nagy a kereslet kiadó szobákra... nem baj, ha az egyetemi lapon nincs, nézzünk körül Craigslisten. (USÁban kb. mindenki itt ad fel apróhirdetést.) Na meg hívogassuk őket inkább telefonon.
Utóbbival az még csak a kisebbik gond volt, hogy beszéljünk angolul telefonon, abba bele lehet jönni. Picit bonyibbá teszi a kérdést, hogy ehhez általában egy telefon se árt. Az meg nincs.
Még szerencse, hogy a változatosság kedvéért most abban az országban vagyok, ahol a gmailes "call a number" linket használni is lehet valamire. Egészen konkrétan ingyen telefonálni. Úgyhogy, kinevezve a laptopot telefonnak, kiköltöztem a folyosóra a suliban, és elkezdtem hívogatni a hirdetéseket. Nos, a statisztikán ez se javított sokat: vagy nem vették fel, vagy már kiadták. Hmm.
Végül sikerült egyet találni, ami, bár nincs kimondottan közel a sulihoz, legalább nagyságrendileg olcsó volt. Craigslisten. Előző napi dátummal. Csavar persze itt is volt: össz adott egy telszámot, hogy azon hívjuk, aztán majd visszahív.
Hmm. Csodás. Merthogy telszámom még továbbra se.
Valahol itt kezdtem rajta gondolkodni, hogy ha pár nappal ezelőtt veszek egy AT&T telót 20 dollárért, mint ahogy ez általában valószínűleg mindenki másnak jó ötletnek tűnt volna, akkor esetleg ezt is meg tudnám oldani. Mindenesetre, hála a város adottságainak (továbbá annak, hogy kocsi nélkül kb. minden végtelen távolságban lévőnek tűnt), este ebből már nem lett semmi.
Mindenesetre nem én lennék, ha nem bonyolítanám meg kellőképpen a dolgokat... így lett reggelre egy netről használható telszámom 4 dollárért (persze csak miután átjutottam a szűrőjükön, miután a magyar bankkártya és az USA cím kombója fennakadt rajta...), meg még egy Gugliéktól, ami vagy az előbbire, vagy gmailre továbbítja a hívásokat. Yess. Tudnak hívni is.
Tehát szombat, reggel. Vissza is hívott az illető, igen, még szabad a szoba, mikor tudnám megnézni? Ömm, 2-ig bezárólag kellene, mondták ők. A lakótárs (a kocsival) ellenben délután ötig nem ért vissza a tervek szerint. De nem baj, végre legalább kipróbálhatom a helyi buszokat. Szabadsáááág! Meg is beszéltem velük (némi menetrendtúrás után), hogy 13:00-ra ottleszek.
Jó előre el is indultam a megállóba, hogy elkapjam a 12:18-kor induló buszt. Sikerült is megtalálni a megállót az egyetemi oldal leírása szerint... amúgy nem egyszerű: egy oszlop, rajta egy táblával. Betonozás semmi, simán fű az út mellett (még nem jöttem rá, mitől is nem pusztult ki, ha annyian álldogálnak rajta. Persze így utólag valószínűleg azért, mert nem álldogálnak annyian.)
Persze odaértem percekkel előtte, úgyhogy volt időm összehozni ezt a fényképet:

Út a buszmegállóval szemben

Az, hogy több nem készült, nem a rendelkezésre álló időn múlott, az volt elég. (Közben megnéztem a városon keresztülhaladó "Rascal Bike Path" hídját... a bicikliutat konkrétan átvezették az út alatt. Majd egyszer fénykép...)
Mindenesetre 12:22 táján, amikor a sulibusz már némi késéssel is meg kellett volna hogy jelenjen legalább a hosszú és egyenes út végén... megszületett a felismerés.
Szombat van.
És nyár.
Nyáron, szombaton busz pedig... nincs.
Rövid mérlegelés után (ill. f-fel kezdődő, négybetűs szócskák gyakori ismételgetése közepette) végül elindultam északnak, ahol elvileg valami buszvégállomás-központ volt fellelhető, kb. másfél magyar buszmegálló távolságban. Erre már az is lelkesített, hogy a baseballsapkás, telóról zenét hallgató srác, aki pár percre szintén beállt a megállóba, már percekkel korábban megunta a várakozást, és elindult szintén arrafelé.
(Közben ez továbbra is Merced, Kalifornia, megabrutál meleggel és olyan napsütéssel, hogy falat lehet vele vágni. Sebaj, erre jó az ötvenes naptej.)
Elhatároztam továbbá, hogy kommunikatív leszek, úgyhogy ahogy beértem a srácot a következő megálló környékén, meg is kérdeztem, hogy szerinte mégis hogy a hetesszögű pokolban lehet eljutni az El Redondo Drive környékére olyan busszal, ami még közlekedik is hétvégén. Nos, kiderült, hogy buszok arra (a sulibuszt kivéve) nincsenek... gyalog meg azért elég messze van... (plusz hogy a szobatársai épp kiköltöznek, szóval lehet, hogy még kiadó szoba is lesz, meg hogy én Magyarország, szóval sikerült végigdumálni még egy fél megállót. Random emberekkel ennyit én kb. fél év leforgása alatt se beszélek. Naigen. USA.)
De ez csöppet sem változtatott azon a helyzeten, hogy már baromira 12:30 van, az albi meg totál odébb. Szóval... naigen. Futás.
A távolság tulképpen nem bizonyult elképzelhetetlenül hosszúnak (azért néha ránéztem a térképre, ha épp árnyékba értem, a táskámból előhúzott laptop formájában, hogy ugye haladok-e azért valamit), viszont nem épp a kellemes sportidőt sikerült kifogni (alias "meg lehet pusztulni a melegben"). Aztán már a fák is ritkulni kezdtek... de csakazértis. Főútról jobbkanyar, "ó már csak pár mellékutca", lenne, ha itt az utcák arányosan nem akkorák lennének, mint az otthoniak az 5éveseknek... Végül ha minden igaz, minden értelmes számítás ellenére, dögfáradtan, kimerülten sikerült odaérni 1 után nem sokkal. Lássuk tehát a helyet.
Nos, az albi röviden: bazinagy ház előszobájából nyílik két piciny, sötét lyuk, amik közül válogatni lehet, az egyik picit nagyobb, de erről már előre közlik, hogy itt meleg szokott lenni.
Egyszóval viszonylag hamar megint kint találtam magam az utcán, nagyságrendileg változatlan hőmérsékleti viszonyok mellett, azzal a felismeréssel, hogy bár teljesítettem a Jussunk El a Világvégére küldetést, ennek végeredményeképpen ott is vagyok, így még vissza is kellene jutni valahogy.
Persze gyalog.
Az eredeti terv amúgy az volt, hogy majd a sulibusszal albinézés után bemegyek az egyetemre, ahol majd összefutunk lakótárssal és úgy megyünk haza. Nos, ennyit erről. Tekintve, hogy meleg volt (ezt párszor már említettem, de egész meghatározó tényezőnek számít), meg még szomjas is lettem (eléggé), kitaláltam, hogy irány Délkelet, a nagyáruházak. Víz. Légkondi. Paradicsom.
Félúton végül megláttam egy buszt, ami pont arra ment (naná, hogy a buszsofőrrel meg lehet ilyet kommunikálni), úgyhogy egész hamar ott voltam a Target nevezetű áruháznál (az egyik ott leszálló, mexikói kinézetű öreg még készségesen meg is mutatta, hogy merre találom a bejáratot). Első számla: fél liter limonádészerű, enyhén szénsavas izé, fél liter párából csapolt csodavíz (zseniálisak a reklámszövegek errefelé... ők a "mit tartalmaz" lista mellett azt fejtegették, hogy a felhők mennyivel menőbbek, mint az a víz, ami csak úgy kifolyik a földből, ki tudja mivel együtt... és példát véve a felhőkről, ők párából, csak neked). Meg talán egy harmadik dolog is volt a kosárban, hasonló folyadéktartalommal.
Ki. Pad. Ivás.
A nap további felét aztán nagyságrendileg összevissza mászkálással töltöttem (tényleg menő dolog a szabadság), mindenféle áruházban, plázában és hasonlókban. Aztán hazamentem, de lakótárs még nem volt (wifi viszont igen), íme mellékelt ábra:

Ajtó, bevásárlási eredményekkel

Jaés akkoris szép a fa a ház előtt.

Szóval... megvolt a kellemesen interaktív földrajztanfolyam Merced szerkezetéből és éghajlatából. Sőt. Arra is rájöttem, hogy a nagyáruház ott van tőlünk két saroknyira. De mégiscsak kezelhető mérete van a helynek...

(azért ezzel a lábamon totál elkoptatott bőrfelületek nem feltétlenül értenek egyet. Tanulság: szerezni kell egy biciklit. Hasznos.)