első hét

Végre megvan tehát a Hely, jöhet az új hét... a változatosság kedvéért busszal.
Van ugyanis sulibusz. Még nyáron is. (Bár, mint tudjuk, a hétvégék itt kivételt képeznek.) Nagyságrendileg óránként jár, túlnyomórészt üres, és nagyságrendileg 40 perc alatt ér be a suliba, miután minden létező helyen megfordul. Méghozzá pontosan egy irányban.
Mercedben ugyanis nagyságrendileg minden busz körjárat, amiknek dizájnolásánál valószínűleg az volt a szempont, hogy minél több helyet fedjenek le minél kevesebb busszal... szóval ha el akarsz jutni A-ból B-be, és van épp arra busz, akkor B-ből A-ba menet kötelezően akkoris meg kell tekintened a járat körének összes többi részét is, ha a kettő közötti távolság össz egy megálló. Az óránként járó buszok pedig jellemzően azért járnak óránként, mert az 1 darab busz pont annyi idő alatt tesz egy kört.
(Azért mintha ők is felismerték volna, hogy a népek általában nem csak egy irányba szeretnének közlekedni... a városi busz 2-es járata pontosan ugyanarra megy, mint az 1-es, csak visszafelé...)
Mindenesetre a sulibusszal szerencsém van: kb. ugyanannyi időbe telik a suliba befelé eljutni, mint onnan haza. (Persze ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a járat sulitól legtávolabbi részén lakok, de az előző nézőpont nekem jobban tetszik.)
A buszmegállóba lejutni még ehhez képest plusz negyed óra gyaloglás, a standard amerikai utcákon, mindenhol zöld fű (esténként előbújnak az automata locsolók és meglocsolják, meg a fű is minhta tömöttebb és strapabíróbb lenne, mint az otthoni, de akkorse egyszerű, hogy bármi zöld marad ilyen napsütésben).

Lefelé a buszmegálló

A helyi élővilág amúgy meglepően nagyszámú mókusból áll, amiket a pusztán látni néha. Sőt, valamelyik nap egy kolibrival is találkoztam, egy fa mellett állt a levegőben... méretre és szárnycsapkodás-frekvenciára elsőre valami brutálnagy bogárnak néztem, de ennek színes tollai voltak, és pofátlan módon még énekelt is, majd elhúzott, mielőtt lefényképezhettem volna.
(Azóta van új teló, szóval legközelebb már lényegesen kevesebb esélye van megúszni dokumentálatlanul.)

Ide meg a mókusok tűntek el.

Szóval hétfő... ami tökugyanúgy nézett ki, mint az előző hét, jött ellenben a kedd, meg az orientációs hét.
Kezdve egy asztalnyi ingyensütivel. (Megintcsak érdemes megfigyelni a mintát a hét további felére.)
Előadások. Sok. Persze volt "örülünk hogy itt vagytok" (ennyien amúgy tényleg nem voltak a PhD hallgatók a suli nem kimondottan hosszú történetében), meg hogy hogyan is kellene túlélni a dolgot. Továbbá jó sok szabályozás. Ezek nagy részét amúgy megúsztuk, tekintve, hogy egy számítógéplaborban nem lelhetők fel sem veszélyes anyagok, sem kísérleti állatok, mindenesetre... naigen. Mintha kb. mindenre lenne törvény, odáig bezárólag, hogy a diákoknak csak a saját jegyeiket tudhatják meg a sulitól (ennyit az asztalra kipakolt "keresd meg a sajátodat" dolgozatkiosztási módszerekről). Persze vannak értelmes szabályozások is, mindenesetre azért mintha olyan dolgok is "ügyvédesítve" lennének errefelé, amik otthon... vhogy... működnek maguktól.
Már csak arra is jó volt a hét egyébként, hogy begyűjtsünk egy halom ismerőst. Az új PhD hallgatók között egyébként egész sokan vannak kínaiak (milyen meglepő), bár azért akadnak helyiek is (értsd: Kalifornia, valahonnan). Plusz kb. a világ minden feléről, India, Malajzia, Irán, Mexikó...
A hét végül a tó (van tó!) partján némi röplabdázással meg kajálással zárult (melynek során például megtudtam, milyen egy "real american 'dog"... mert hotdogba ketchupot nem rakunk, csak mustárt! meg savanyú káposztát, hagymát, meg olyan dolgokat, ami picit homályos, hogy mi is tulképpen, az eredményként képződő "New York 'dog" viszont tényleg meglehetősen finom lett.)
A kaliforniai naplemenete pedig továbbra is szép...