NIPS 2012

... azaz Neural Information Processing Systems. Ez az egyik legnagyobb machine learning konferencia. Szóval íme a múlt hét programja.
A helyszín a viszonylag közeli Lake Tahoe, értsd: csak 4 óra vezetés. (A távolságot még mérföldben sem tudom, errefelé mindenki órában méri, hogy mi milyen messze van.) Vasárnap reggel indultunk egy csoporttárssal, és valamikor délután tájban értünk oda, miután összeszedtünk egy ismerőst Berkeleyből (félúton).
Persze már előtte is látszott, hogy picit jobb lenne, ha nem csak egyedül a csoporttárs vezetné végig a 4 órát. Na meg amúgyse ártana lassan egy kaliforniai jogosítvány (ami mellesleg errefelé a személyi igazolvány szerepét is betölti: picit macera mindig egy komplett útlevelet előhúzni, ha kér valaki egy ID-t.) Szóval még előtte kitaláltuk, hogy legalább az írásbeli teszten át kellene menni.
Merthogy errefelé a jogosítványt nem veszik különösebben... szigorúan. Első kör egy írásbeli teszt, 36 kérdéssel... nos, én végigolvastam a hivatalos "California Driver Handbook"-ot (nem különösebben hosszú), majd, csak hogy biztosra menjünk (elvégre csak meghúztak KRESZből elsőre itthon), végignéztem egy halom kérdést neten. Eredmény: 36-ból 36 úgy, hogy a kérdések túlnyomó részét már láttam valahol, még gondolkodni sem kellett rajta sokat. Összehasonlítva a magyar "balról villamos, jobbról vasúti kereszteződésből érkező, megkülönböztető jelzést használó segédmotoros ágyúnaszád" jellegű kérdésekkel, itt kb. arra kíváncsiak, hogy elolvastad-e legalább egyszer a könyvet.
Mindenesetre van egy-két új dolog. Például: Kaliforniában ha jobbra szeretnél kanyarodni pirosnál, akkor a lámpa kb. úgy működik, mint egy stoptábla: megállsz, körülnézel, és ha nem jön senki, mehetsz. További furcsaság a "megállni tilos" tábla és társai helyett használt járdafestés (piros járda = megállni tilos, de külön színe van a "sofőr marad, utasok és levélpostai küldemények kipakolhatók" és a "sofőr kipakolhat utasokat és csomagokat" kategóriáknak is).
Írásbeli teszt tehát túlélve, megkaptam egy papírt, hogy oké, el is kezdhetek gyakorolni. Értsd: vezethetsz amit akarsz, csak üljön melletted valaki, aki "be tud avatkozni, amennyiben ez szükséges". Aztán, ha úgy érzed, hogy már elég jó vagy, foglalsz egy időpontot a DMV-nél (ez a Department of Motor Vehicles), viszel egy autót, és levizsgázol. (Ez a rész még hátravan, mindenesetre a kb. 2 napos, friss tanuló "permit" bőven elég volt ahhoz, hogy levezessek kb. 2x2 órát, miközben a csoporttársak aludtak...)
Ja és hogy pontosan mit... nos, ezt:

(a kép már visszafelé készült, Sacramentóban)

"Ez" egész konkrétan egy Dodge RAM 1500, lila fogalmam sincs, mekkora motorral (de határozottan jobban gyorsul, mint itthon a Suzuki), automata váltó, plusz tempomat (visszafelé kezdtünk vele kísérletezni, valami egészen menő dolog, hogy ha jön az emelkedő, akkor valami ezt észreveszi és nyomja a gázt, és ez a valami nem te vagy).

(átlag méretű parkolóban tipikusan nem fér el)

Belülről amúgy hasonlóan tágas, kb. mintha egy fotelben ülnél... a forgalom felett valahol.

Vasárnap délután aztán megérkeztünk ide:

Teljesen jól előkeletkezett a (nekem) francia hangulat: hideg, várakozó autók kipufogógázai, csomagok... egyszóval síelés. Plusz a fura élmény, hogy ennek ellenére még mindig értem, hogy miről beszélnek a népek...
Merthogy egyébként Lake Tahoe környékén van az egyik legnagyobb adag sípálya Kaliforniában. (A tó felszíne kb. 1900 m magasan van... és úgyamúgy, mint megtudtuk, több mint 500 méter mély.) Ha pedig már sípálya környékére szervezik a konferenciát, nyilván ki kell használni az alkalmat.

(végre használjuk valamire a rakteret)

az ott fent a tó

Síelés: 1 nap, hétfőn. (Oké, a franciák még mindig jobbak nyitott pályák számában, hosszában és szélességében, a kilátás meg a standard kommunikációs nyelv viszont ide +1.)
Jaigen, kommunikáció. Ugye nagy boldogság, hogy végre nem külföld, úgyhogy lehet használni mobilnetet. Naigen... már ha van térerő. Mindenesetre konkrétan ki kellett pakolni a telefont az ablakba, hogy egyáltalán csatlakozzon valamihez...
Keddtől pedig: konferencia! Íme a hotel, tőlünk kb. 20 percre gyalog (persze naná hogy autóval mentünk...)

Mindez egyébként gyakorlatilag pontosan a Kalifornia-Nevada határ mentén volt fellelhető: a sípálya és a szállásunk még Kalifornia, viszont a hotel már a szomszédban.

"California State Line"

Ha pedig már Nevada: ugye Las Vegas is itt lelhető fel... szóval, ha minden igaz, törvényileg némileg jobban engedélyezve van a dolog. Ennek megfelelően, az államhatártól kb. 100 méterre, máris:

Ami a képen nem látszik, az egyrészt a mennyiség: hosszú folyosók tele félkarú rablókkal, pókerasztalokkal és egyéb hasonló dolgokkal, amiknek még a nevét se tudom... Másrészt, hogy valahogy, valamiért, bárhova mentünk, mindig át kellett gyalogolni a komplett kaszinón. Ki van ez találva...

Na persze valószínűleg nem mi voltunk az optimális célközönség. Én például egyből kitaláltam, hogy ha már kipróbálunk valamit, akkor keressünk egy pókerasztalt, ott legalább nem tuti, hogy statisztikailag veszítesz, bármit is csinálsz. Nos, mint kiderült, még a pókert is valami elvetemült változatban játszották, mindenki a bank ellen, valószínűleg hasonlóan jól kiszámolva. Úgyhogy ahelyett, hogy eljátszottam volna X dollárt, végig azon törtem a fejem, hogy hogyan lehetne megkerülni a rendszert... Lapok számlálása, hasonlók. Amúgy ajánlom mindenkinek a 21 c. filmet... ami bár történelmileg nem tökéletesen pontos, de megtörtént sztorira épül.

Mint ahogy egyébként szintén nyertek már igen sokat ruletten, a következő módszerrel. Ugye, a játék hivatalos változatában a golyó viszonylag hosszú ideig kering a kerék felett, miközben a játékosok megteszik tétjeiket... és, ismervén a golyó és a kerék sebességét, végig lehet számolni, hogy nagyságrendileg mi lesz majd a végeredmény. Elméletben. Na persze ezt fejben viszonylag nehéz megoldani, ellenben ha van egy számítógép, mondjuk, a cipődben... nos, pontosan ez volt a módszer. Valószínűleg, amikor épp a kerék adott pontja felett haladt el a golyó, aktivált egy kapcsolót néhányszor, amiből aztán a processzor kiszámolt valamit, és visszakommunikálta, mint mostanában a rezgős telefonok. Ráadásul mindezt valamikor a 70-es években. (És már épp hozzá akartam tenni, hogy "ezt még ezer éve olvastam valahol, jó esetben igaz is", de, mint kiderült, még fénykép is van róla...)

Nos, de vissza a konferenciához. Az egyik fő helyszín ez volt:

A konferencia 1200 résztvevőjének jelentős része befért ide egyszerre (a terem olyan széles volt, hogy két projektor kellett, hogy mindenki lásson mindent). Reggelenként itt voltak az előadások, kb. naponta három blokkban. Jellemzően egy híresebb előadó lazább előadásával kezdődtek, utána két-három, kb. 20-25 perces előadás egy-egy jól sikerült cikkről, végül 5 perces "spotlight"-ok még több cikk eredményeivel.

Előadások között pedig mindenki ki az előtérbe, asztalok tele sütivel meg kávéval, plusz cégek asztalai kutatókat verbuválandó (többek között Gugliék, Amazonék meg Microsoft Researchék).

A legérdekesebb rész viszont továbbra is a poszterek. Fényképem csak a helyszín lebontása utánról van:

Odaképzelendő: poszterek (egy-egy cikk összefoglalója, szép színes ábrákkal, nagyban), a cikkek szerzői (tipikusan magyarázás közben), továbbá mindenki más (akik meg kérdéseket gyártanak). Lévén a dolog interaktív (ha nem értesz valamit, megkérdezed), szerintem még dolgok megértésére is meglehetősen hatékony a dolog, a kapcsolatépítésről nem is beszélve.

Plusz amikor hirtelen szembejönnek a folyosón azok, akiknek eddig csak cikkek tetejéről volt ismerős a neve... meg olyanok, mint Geoffrey Hinton (ömm... egész sok mindent ők találtak ki, amire most az egész gépi tanulás épül)... szóval nem egyszerű. (Amúgy itt egy New York Times cikk kb. arról a környékről, amit csinálunk... nem meglepő, hogy ő az egyik, akit megkérdeznek.)

Az alapvető tanulsága az egésznek: baromi sok dolog van, amit még én nem értek, de a csoporttársak már igen. Sok dolog, amit ők se. De még bőven van olyan is, amiről Hintonék sem tudnak semmit. Meg úgy egyáltalán. Senki a világon.

 Még.

(zárásnak egy random Bay Area domboldal)