2012. szeptember 24., hétfő

we are back

Nos, az utóbbi időben picit eltűntem... aminek oka már csak abban is keresendő, hogy mostanában nem mentünk sehova, úgyhogy mintha nem történt volna semmi említésre méltó.
(Na jó, a sötétben a fákon zölden világító izék alatt csatárláncokba rendeződő és random irányokba rohangáló, zöld és kék fluoreszkáló gyűrűkkel felszerelt hallgatók tömege azért lehet, hogy beleesik ebbe a kategóriába, de, lévén sötét, erről meg fényképeim nincsenek. Részletek később.)
Eltelt három hét, amik már legalább jelentősen hasonlítottak egymásra (ellentétben a korábbiakkal, amikben határozatlan sorrendben random dolgok történtek). Sőt, már egészen kezd emberi életmódra emlékeztetni, amit művelek, miszerint reggel (a kötelező adag müzli felkajálása után) suliba be, este suliból vissza, hétvégén meg... szintén nagyságrendileg ugyanez ismétlődik, kivéve a változóan szombatra vagy vasárnapra eső "bevásárló-expedíció" napot. Merthogy csinálni, na azt van mit.
Nincs sok kép, de ez azért kellett. Műméz rulz.
Először is, van egy azaz egy darab tárgyam, heti kétszer, "Optimalizáció". Tömény matek. Na amiről ez szól... pl. a fapados légitársaságok biztos egész sokat számolnak, mire kihozzák, hogy melyik géppel mikor hova repüljenek, hogy a legolcsóbban megússzák. Persze ez csak a gyakorlati példa, amit mi látunk belőle, az jobban emlékeztet a "hogyan találjuk meg a legmélyebb völgyet egy dombos tájon úgy, hogy barominagy köd van és nem látni semmit, ami 2 méternél messzebb van" problémakörre, csak mindezt mondjuk 2 helyett 2000 dimenziós dombokon. Jóigen, matek.
Aztán van a kétszer 3 óra labor, Java alapok, na ezt már viszont én tartom. Kb. mindenki, aki új a laborban, ennek a tárgynak a laborjait tartja, az előadásuk valami háromszázvalahány fős... és miután az összes labor 2 terem egyikében folyik, így keletkezik össze az, hogy az egyik szekció reggel 8-tól van 11-ig, a másik meg délután 5-től 8-ig. Pénteken.
Megtudtam közben pár dolgot az USA egyetemeinek működésmódjáról is. Nos, itt az "office hours" egy ténylegesen működő dolog: a prof meg a gyakvezérek kiírnak heti 2-2 órát, amikor is (főleg a félév későbbi szakában) a hallgatók bemehetnek és random dolgokat kérdezhetnek. Ráadásul (a magyar "itt van az egyetemi telefonszámom, amit úgyse fog sose senki felhívni" rendszerrel ellentétben) ez tényleg működik: bár nálam még nem voltak sokan (namajd holnap), a velem egy szobába beosztott srácnál nagy tömegekbe verődött hallgatók tárgyalták a fizikaházi valamely részleteit.
Plusz pici részlet: mindez az Academic Office Annex nevezetű "épületben" folyt, ami, legalábbis kívülről nézve, egy halom összekapcsolt konténer, rajta pár légkondival. (A kampuszon közben mindenhol nagy építkezések, a konténereket majd feltehetőleg lebontják, ha utolérik magukat az épületekkel.) Mindenesetre a hely kifejezetten emlékeztet egy Harry Potter style "belülről nagyobb, mint kívülről" objektumra: csend, hűvös, padlószőnyeg, fehér fal... székek, asztalok, vízcsap. Ez lenne tehát az ideiglenes épület...
Tény viszont, hogy bár többet lehet kérdezni, mintha komolyabban is vennék a sulit. Van ugyanis a vizsgaidőszak, tárgyanként egyetlen vizsgaalkalommal. Ha meghúznak / elaludtál (a "beteg vagy" részen még vitatkoznak), ennyi volt, gyere köv félévben. Plusz tovább növeli a dolog élvezeti értékét, hogy minderre 1 azaz egy hét van, globálisan, az összes tárgyból. (Ennek megfelelően meglehetősen irigykedve vették tudomásul, hogy nekünk több mint egy hónapunk van ugyanerre, tetszés szerint tologatható vizsgákkal, és hogy a magyarok bizony komplett tárgyakat tanulnak meg csak a vizsgaidőszakban... azt azért nem részleteztem, hogy mennyire hosszú távra.)

Íme egy random nyúl, a sok szöveg egyhangúságát enyhítendő
De miután már igencsak késő van... szóval adott volt az a bizonyos péntek este, este fél 9, labor után, amikor is elindultam, hogy elérjem a 8:33-as buszt hazafelé. Amikor is a következő dologra lettem figyelmes: a suli közepén a nagy zöld mezőn vannak fák.
Suli, zöld mező, a kép szélén fák is láthatók.
A fákról pici, zölden világító izék lógtak, a mezőn meg emberek álltak, fluoreszkáló, nyakba akasztható gyűrűkkel, és vártak valamire. Véletlenszerű időközönként mintha Történt volna Valami, minek eredményeképpen páran rohanni kezdtek bizonyos irányokba, amely láthatólag valami rettentő fontos célt szolgált, bár még némileg homályos volt, pontosan mit is. Hmm. De fura. Nézzük meg közelebbről.

(Ide jönne jól egy fotó, "fél órával később", Simon, az időközben a mező felén aktiválódó locsolóktól vizesen szörcsögő, mély zöld fűben ront előre harmadmagával, zölden világítva, miközben két oldalról kékek támadnak, és...)

Jóigen. Nem olyan különösen nehéz csatlakozni dolgokhoz. Főleg, hogy, látva az érdeklődést, még oda is jöttek népek, hogy szeretnék-e játszani. 

Mint kiderült, ez egy amolyan "capture the flag", picit amcsi foci beütéssel: van 2 térfél, a cél az, hogy az ellenfél térfelének messze eső végén fellelhető (úgyamúgy pirosan világító) zászlót kihozzuk úgy, hogy közben nem ér hozzád az ellenfél. Ha elkapnak, mész a "börtönbe", ami szintén az ellenfél térfelének a közepén van, de onnan is ki lehet jönni, ha kihoz egy "élő" csapattárs... meg még pár szabály.

Nos... akkor már miért is ne... van busz egy órával később is...
(Megintcsak mellékelt ábra, 3 órával később, az időközben beszerzett mogyorókrémes fagyitól jóllakva szállok fel a buszra... meg a következő, amikor leszállás és negyed órás hazagyaloglás után realizálom, hogy még mindig zölden világítok. Hmm.)

Alapállapotában fagyi, felrázva folyékony, és hideg.
A fent látható dolog amúgy egy jellegzetesen amerikai dolognak a fagyisított változata: mogyorókrém plusz csoki. Mindezt úgy, hogy a mogyorókrém sós. Némileg meglepő, de finom!

(a következő rész tartalmából: Gugliék és a tizenhatezer processzoros macskadetektor. Meg még egy halom kép naplementékkel. Előkeletkezés várható ideje: ismeretlen.)



2012. szeptember 1., szombat

és még ők is...



Nem tudom, mennyire ismerős a hely, mindenesetre műholdról többet láttam eddig a jellegzetes színű napernyőket, mint élőben. De most...
Naigen. Gugliék.
Plusz ha már képek:


Ez itt meg egy Stanford. Mindez egy nap. Gugliék kétszer is.
Nos, mindez pedig úgy keletkezett, hogy elindultunk a BayLearn nevezetű... valamire. Egyrészt ott volt közel (értsd: két óra kocsival), másrészt, lévén az első év, amikor ilyet szerveznek, nem volt nehéz bekerülni, meg amúgyis egész informális volt az egész. (Jellemző, hogy bár aznap lett volna órája többünknek is az egyik proffal, a gyakorlatban ez nem volt gond, mert az óra aznap pont elmaradt. Vajon miért... Nem csoda, hogy az előadások kb. felét a UC Mercedről tartották, többek között labortársak is.)
Előző nap még beugrottunk egy motelbe (ez épp Mountain View), ezt valahogy így kell elképzelni:

Hátul a szobák a piros ajtókkal
Belül meg ilyen:


Aztán irány valami kajálda. A változatosság kedvéért most japán! Én speciel egy Kuro (fekete) Ramen-re vállalkoztam, de a többiek is valami hasonlót kajáltak. Nos, ez se egyszerű.
Elképzelendő egy barominagy és mély tál leves. Rajta valami hagymaszerű izével. Meg hússal. Továbbá sejthető, hogy a felszín alatt nagy tömegű, hosszúkás tészta rejtőzik, de nem igazán látszik a sötét, ámde nem túl sűrű levestől. Mindez forrón. Feladat: együk meg.
De hogy ne legyen már egyszerű a dolog: mindezt pálcikával.
Nos, ez persze csak nekem okozott meglepetést, a társaság fennmaradó fele (mind a négyen kínaiak) lelkesen neki is estek, illetve érdeklődve figyelték, hogy mégis mi a fenét kezdek a problémával... nade sebaj, ettem én már ám pálcikával (a Schönherzben, szétfőtt rizst, amiről egészen eddig azt gondoltam, hogy már advanced fokozat. Nos, nem.)
Mindenesetre a motiváció megvolt (baromi éhes voltam), úgyhogy azért csak sikerült eltanulni a technológiát: tésztát pálcikával elkap, pálcikákon felcsavar, majd szájba behelyez (preferáltan mindezt a leveshez kellőképpen közel, mert különben mégiscsak szétesik a dolog). A levest amúgy lehetett hozzá enni kanállal (volt kanál, bár miután formailag picit egy miniatűr homokozólapátra emlékeztetett, a tésztaevést márpedig máshogy kellett megoldani).
Időközben kiderült az is, hogy Dél-Kínában máshogy fogják a pálcikát, mint északabbra, szóval kb. mindenki részéről átment a dolog pálcikafogások próbálgatásába... Ja, időközben pedig még egy villát is szereztek nekem. Valahol ezen a ponton kezdtem rájönni, hogy ezt a dolgot lehet, hogy bonyoult pálcikával megenni, de mással meg tökéletesen lehetetlen. Az európai evőeszköz-arzenált is beleértve. (Szóval maradtam a pálcikáknál.)
Mindehhez a plusz néhány tekercs szusit meg lila fogalmam sincs micsodát még nem is említettem, szóval meglehetősen jól sikerült jóllakni. Plusz még ehhez jött a kínai teázóban a sárgadinnye ízű "bubble tea". Utóbbit amúgy azért hívják így, mert az alján pici fekete féligpuha izék ülnek, amiket az erre dizájnolt vastagságú szívószálon keresztül fel lehet szívni és el lehet rágni. (Jaés az egész cucc zöld. Nagyon.)

Következő reggel aztán irány Gugliék. A campus egy barominagy park környékén van, az Öböl mellett, szóval simán vannak ilyen kilátások a parkolóból:



Naigen, jött aztán a (megintcsak nem részletezett) sok tudományos cucc sok képlettel, picivel utána meg némi ebéd a szabadban. (Azért mégse Gugliék híres ingyenkajáját ettük. Persze ez is ingyen volt. És nem volt rossz.)
Az ott a bokor alatt egy T-Rex csontváz. Just for fun.
Ez meg a röplabdapálya. Körbe az épületek.

Aztán pedig, délutáni programnak irány a Stanford. (Rövid bemutatás: lehet rajta vitatkozni, hogy az MIT vagy a Stanford a menőbb, de kb. ez a kategória.) Jellegre pedig teljesen más a hely, mint a Berkeley. Ez is van akkora, hogy buszok járkálnak campuson belül, de míg a Berkeley picit "organikusabb", "építsünk már ide még egy épületet az épp menő stílusban" jellegű, addig ez a fullegységes, tervezett, karbantartott, csillogó-villogó épületegyüttes.


(ez itt a kert...)



Mivel pedig az egyik kocsit otthagytuk Gugliéknál, irány vissza. Meg hát kellene valami kaja megintcsak... Előkerült viszont az egyik labortárs volt osztálytársa, aki történetesen itt volt gyakornok, kaptunk tehát kis "visitor" kitűzőt... úgyhogy végül mégiscsak irány a Híres Gugli Ingyenkaja. (Jelen esetben pizza szusival és mexikóival. Meg dinnye.)

Ilyet is jellemzően náluk látni
A hely egyébként tele van Google-színű bringákkal, amik kb. diffúzióval terjednek a campus különböző felei között: ha kell egy, viszel.


Végül aztán már tényleg elindultunk vissza Mercedbe... Lassan már kezd nem meglepő lenni, hogy baromi nagy irodaépületeket látni jól ismert cégek logóival, de azért van még váratlan jelenség. Például az autópályától balra hirtelen előtűnő, többemeletnyi magas, hengeres tartály, "NASA Ames Research Center" felirattal, logóstul.
Még ez is...