NIPS 2012

... azaz Neural Information Processing Systems. Ez az egyik legnagyobb machine learning konferencia. Szóval íme a múlt hét programja.
A helyszín a viszonylag közeli Lake Tahoe, értsd: csak 4 óra vezetés. (A távolságot még mérföldben sem tudom, errefelé mindenki órában méri, hogy mi milyen messze van.) Vasárnap reggel indultunk egy csoporttárssal, és valamikor délután tájban értünk oda, miután összeszedtünk egy ismerőst Berkeleyből (félúton).
Persze már előtte is látszott, hogy picit jobb lenne, ha nem csak egyedül a csoporttárs vezetné végig a 4 órát. Na meg amúgyse ártana lassan egy kaliforniai jogosítvány (ami mellesleg errefelé a személyi igazolvány szerepét is betölti: picit macera mindig egy komplett útlevelet előhúzni, ha kér valaki egy ID-t.) Szóval még előtte kitaláltuk, hogy legalább az írásbeli teszten át kellene menni.
Merthogy errefelé a jogosítványt nem veszik különösebben... szigorúan. Első kör egy írásbeli teszt, 36 kérdéssel... nos, én végigolvastam a hivatalos "California Driver Handbook"-ot (nem különösebben hosszú), majd, csak hogy biztosra menjünk (elvégre csak meghúztak KRESZből elsőre itthon), végignéztem egy halom kérdést neten. Eredmény: 36-ból 36 úgy, hogy a kérdések túlnyomó részét már láttam valahol, még gondolkodni sem kellett rajta sokat. Összehasonlítva a magyar "balról villamos, jobbról vasúti kereszteződésből érkező, megkülönböztető jelzést használó segédmotoros ágyúnaszád" jellegű kérdésekkel, itt kb. arra kíváncsiak, hogy elolvastad-e legalább egyszer a könyvet.
Mindenesetre van egy-két új dolog. Például: Kaliforniában ha jobbra szeretnél kanyarodni pirosnál, akkor a lámpa kb. úgy működik, mint egy stoptábla: megállsz, körülnézel, és ha nem jön senki, mehetsz. További furcsaság a "megállni tilos" tábla és társai helyett használt járdafestés (piros járda = megállni tilos, de külön színe van a "sofőr marad, utasok és levélpostai küldemények kipakolhatók" és a "sofőr kipakolhat utasokat és csomagokat" kategóriáknak is).
Írásbeli teszt tehát túlélve, megkaptam egy papírt, hogy oké, el is kezdhetek gyakorolni. Értsd: vezethetsz amit akarsz, csak üljön melletted valaki, aki "be tud avatkozni, amennyiben ez szükséges". Aztán, ha úgy érzed, hogy már elég jó vagy, foglalsz egy időpontot a DMV-nél (ez a Department of Motor Vehicles), viszel egy autót, és levizsgázol. (Ez a rész még hátravan, mindenesetre a kb. 2 napos, friss tanuló "permit" bőven elég volt ahhoz, hogy levezessek kb. 2x2 órát, miközben a csoporttársak aludtak...)
Ja és hogy pontosan mit... nos, ezt:

(a kép már visszafelé készült, Sacramentóban)

"Ez" egész konkrétan egy Dodge RAM 1500, lila fogalmam sincs, mekkora motorral (de határozottan jobban gyorsul, mint itthon a Suzuki), automata váltó, plusz tempomat (visszafelé kezdtünk vele kísérletezni, valami egészen menő dolog, hogy ha jön az emelkedő, akkor valami ezt észreveszi és nyomja a gázt, és ez a valami nem te vagy).

(átlag méretű parkolóban tipikusan nem fér el)

Belülről amúgy hasonlóan tágas, kb. mintha egy fotelben ülnél... a forgalom felett valahol.

Vasárnap délután aztán megérkeztünk ide:

Teljesen jól előkeletkezett a (nekem) francia hangulat: hideg, várakozó autók kipufogógázai, csomagok... egyszóval síelés. Plusz a fura élmény, hogy ennek ellenére még mindig értem, hogy miről beszélnek a népek...
Merthogy egyébként Lake Tahoe környékén van az egyik legnagyobb adag sípálya Kaliforniában. (A tó felszíne kb. 1900 m magasan van... és úgyamúgy, mint megtudtuk, több mint 500 méter mély.) Ha pedig már sípálya környékére szervezik a konferenciát, nyilván ki kell használni az alkalmat.

(végre használjuk valamire a rakteret)

az ott fent a tó

Síelés: 1 nap, hétfőn. (Oké, a franciák még mindig jobbak nyitott pályák számában, hosszában és szélességében, a kilátás meg a standard kommunikációs nyelv viszont ide +1.)
Jaigen, kommunikáció. Ugye nagy boldogság, hogy végre nem külföld, úgyhogy lehet használni mobilnetet. Naigen... már ha van térerő. Mindenesetre konkrétan ki kellett pakolni a telefont az ablakba, hogy egyáltalán csatlakozzon valamihez...
Keddtől pedig: konferencia! Íme a hotel, tőlünk kb. 20 percre gyalog (persze naná hogy autóval mentünk...)

Mindez egyébként gyakorlatilag pontosan a Kalifornia-Nevada határ mentén volt fellelhető: a sípálya és a szállásunk még Kalifornia, viszont a hotel már a szomszédban.

"California State Line"

Ha pedig már Nevada: ugye Las Vegas is itt lelhető fel... szóval, ha minden igaz, törvényileg némileg jobban engedélyezve van a dolog. Ennek megfelelően, az államhatártól kb. 100 méterre, máris:

Ami a képen nem látszik, az egyrészt a mennyiség: hosszú folyosók tele félkarú rablókkal, pókerasztalokkal és egyéb hasonló dolgokkal, amiknek még a nevét se tudom... Másrészt, hogy valahogy, valamiért, bárhova mentünk, mindig át kellett gyalogolni a komplett kaszinón. Ki van ez találva...

Na persze valószínűleg nem mi voltunk az optimális célközönség. Én például egyből kitaláltam, hogy ha már kipróbálunk valamit, akkor keressünk egy pókerasztalt, ott legalább nem tuti, hogy statisztikailag veszítesz, bármit is csinálsz. Nos, mint kiderült, még a pókert is valami elvetemült változatban játszották, mindenki a bank ellen, valószínűleg hasonlóan jól kiszámolva. Úgyhogy ahelyett, hogy eljátszottam volna X dollárt, végig azon törtem a fejem, hogy hogyan lehetne megkerülni a rendszert... Lapok számlálása, hasonlók. Amúgy ajánlom mindenkinek a 21 c. filmet... ami bár történelmileg nem tökéletesen pontos, de megtörtént sztorira épül.

Mint ahogy egyébként szintén nyertek már igen sokat ruletten, a következő módszerrel. Ugye, a játék hivatalos változatában a golyó viszonylag hosszú ideig kering a kerék felett, miközben a játékosok megteszik tétjeiket... és, ismervén a golyó és a kerék sebességét, végig lehet számolni, hogy nagyságrendileg mi lesz majd a végeredmény. Elméletben. Na persze ezt fejben viszonylag nehéz megoldani, ellenben ha van egy számítógép, mondjuk, a cipődben... nos, pontosan ez volt a módszer. Valószínűleg, amikor épp a kerék adott pontja felett haladt el a golyó, aktivált egy kapcsolót néhányszor, amiből aztán a processzor kiszámolt valamit, és visszakommunikálta, mint mostanában a rezgős telefonok. Ráadásul mindezt valamikor a 70-es években. (És már épp hozzá akartam tenni, hogy "ezt még ezer éve olvastam valahol, jó esetben igaz is", de, mint kiderült, még fénykép is van róla...)

Nos, de vissza a konferenciához. Az egyik fő helyszín ez volt:

A konferencia 1200 résztvevőjének jelentős része befért ide egyszerre (a terem olyan széles volt, hogy két projektor kellett, hogy mindenki lásson mindent). Reggelenként itt voltak az előadások, kb. naponta három blokkban. Jellemzően egy híresebb előadó lazább előadásával kezdődtek, utána két-három, kb. 20-25 perces előadás egy-egy jól sikerült cikkről, végül 5 perces "spotlight"-ok még több cikk eredményeivel.

Előadások között pedig mindenki ki az előtérbe, asztalok tele sütivel meg kávéval, plusz cégek asztalai kutatókat verbuválandó (többek között Gugliék, Amazonék meg Microsoft Researchék).

A legérdekesebb rész viszont továbbra is a poszterek. Fényképem csak a helyszín lebontása utánról van:

Odaképzelendő: poszterek (egy-egy cikk összefoglalója, szép színes ábrákkal, nagyban), a cikkek szerzői (tipikusan magyarázás közben), továbbá mindenki más (akik meg kérdéseket gyártanak). Lévén a dolog interaktív (ha nem értesz valamit, megkérdezed), szerintem még dolgok megértésére is meglehetősen hatékony a dolog, a kapcsolatépítésről nem is beszélve.

Plusz amikor hirtelen szembejönnek a folyosón azok, akiknek eddig csak cikkek tetejéről volt ismerős a neve... meg olyanok, mint Geoffrey Hinton (ömm... egész sok mindent ők találtak ki, amire most az egész gépi tanulás épül)... szóval nem egyszerű. (Amúgy itt egy New York Times cikk kb. arról a környékről, amit csinálunk... nem meglepő, hogy ő az egyik, akit megkérdeznek.)

Az alapvető tanulsága az egésznek: baromi sok dolog van, amit még én nem értek, de a csoporttársak már igen. Sok dolog, amit ők se. De még bőven van olyan is, amiről Hintonék sem tudnak semmit. Meg úgy egyáltalán. Senki a világon.

 Még.

(zárásnak egy random Bay Area domboldal)

a Halloween poszt.

Megjegyzés: Halloween márpedig nem most van, időbeli elhelyezkedését inkább a "múlt ködébe veszni készül, szóval gyorsan írok blogposztot, mielőtt ezt megtenné" jellemzi.
Mindezzel egyben kiváló példát adva a phd hallgatók jólszervezett és kiegyensúlyozott időbeosztására is.
Továbbá Boldog Karácsonyt mindenkinek, mint ahogy felteszem, már otthon is ellepték a fenyőfák az áruházakat. Közben meglett a rejtett összefüggés is: vélhetőleg azért van karácsony novembertől, mert előtte meg Halloween van, hasonló intenzitással, errefelé legalábbis.
Mint a mellékelt ábrák is mutatják.

Target, Halloween szekció

(ugyanez, más szögből.)

Ami az ábrán nem látszik: tényleg kábé hasonló megy Halloween címén, mint karácsonykor (bár a karácsonyit még nem is láttam...). Fekete-narancssárga dizájn mindenhol, a házak előtt tökök, csontvázak, pókhálók. Sok TV reklámban, sőt még a gugli hirdetésekben is van témába vágó dolog (naigen, errefelé még Gugliék is mást reklámoznak).

hasonló szinten felszerelt ház nem egy van a környéken

Ami egészen addig még a "kábé szokásos karácsony otthon, picit túlteljesítve" szint, amíg elő nem keletkezett... ez.

tőlünk 2 saroknyira

Ami már nappal is gyanúsan nemegyszerű... ellenben elképzelendő mindez éjjel, villogó fényekkel. (már messziről látszott esténként a szomszéd utcában, a buszmegállótól felfelé gyaloglás közben...) Mindez napról napra egyre több villogó izével. Az alábbi videó október 11-edikei... alig több, mint két héttel az esemény előtt.

(A ház előtt rendszeresen lehetett megfigyelni autókat járó motorral... nem csak nekünk tűnt fel a jelenség.)

Lett aztán Halloween este. Gondolom már egész ismerős a filmekből: gyerekek mászkálnak és édességet gyűjtenek. Nos, tényleg: az egész városrész tele volt jelmezes gyerekek 10-15 fős csoportjaival, amit fel s alá vonultak... a kertváros pedig parkoló autókkal volt tele: miután mi lennénk a menő, gazdag környék, naná hogy mindenki ide hozza a gyerkőcöket, javítandó a cukorkamennyiség per ajtó arányt. (Ismerősék mesélték, hogy ők pontosan ugyanezt csinálták anno Los Angelesben, mindenki ment Hollywoodba gazdagékhoz.)
Mi végül egy laza movie night + pizzakajálás keretében töltöttük el az időt... nade azért meg kellett nézni, mit is csináltak kedvenc házunknál. Nos, az utcába már alig fértünk be a sok autótól, gyerekek különösen nagy csoportjai... lakótárs (övé volt a kocsi, amivel mentünk) közben odébbtekeri a rádiót, "spooky" zene... nos, íme:

Amire pedig még plusz érdemes figyelni a videón, az a jobb alsó sarokban lilán villogó táblácska, "tune to 107.7"... Igen, ezeknek még rádióadójuk is volt. Halloween-style zene, 200 méteres körzeten belül, nonstop. (Ami hallatszik belőle a videón, az nem a házból jön, hanem a kocsinkból...)

bár itt nem villog, de legalább olvasható. Kép másnap reggelről.

Nos, ennyit Halloweenről. Pár nappal később aztán már csak az egy-két helyen kintfelejtett reklámból látszik, hogy mi ment errefelé. A TV reklámok zökkenőmentesen állnak át fenyőfás dizájnra, majd kíváncsi leszek, hogy az áruházak hogy állnak a feladattal.
Gugliék macskakadetektora pedig a következő posztra maradt (ami azért jó esetben nem újabb másfél hónap múlva várható...). Mindenesetre helyette addig is itt egy kép egyetemmel és szarvasmarhákkal. Enjoy!

we are back

Nos, az utóbbi időben picit eltűntem... aminek oka már csak abban is keresendő, hogy mostanában nem mentünk sehova, úgyhogy mintha nem történt volna semmi említésre méltó.

(Na jó, a sötétben a fákon zölden világító izék alatt csatárláncokba rendeződő és random irányokba rohangáló, zöld és kék fluoreszkáló gyűrűkkel felszerelt hallgatók tömege azért lehet, hogy beleesik ebbe a kategóriába, de, lévén sötét, erről meg fényképeim nincsenek. Részletek később.)

Eltelt három hét, amik már legalább jelentősen hasonlítottak egymásra (ellentétben a korábbiakkal, amikben határozatlan sorrendben random dolgok történtek). Sőt, már egészen kezd emberi életmódra emlékeztetni, amit művelek, miszerint reggel (a kötelező adag müzli felkajálása után) suliba be, este suliból vissza, hétvégén meg... szintén nagyságrendileg ugyanez ismétlődik, kivéve a változóan szombatra vagy vasárnapra eső "bevásárló-expedíció" napot. Merthogy csinálni, na azt van mit.

Nincs sok kép, de ez azért kellett. Műméz rulz.

Először is, van egy azaz egy darab tárgyam, heti kétszer, "Optimalizáció". Tömény matek. Na amiről ez szól... pl. a fapados légitársaságok biztos egész sokat számolnak, mire kihozzák, hogy melyik géppel mikor hova repüljenek, hogy a legolcsóbban megússzák. Persze ez csak a gyakorlati példa, amit mi látunk belőle, az jobban emlékeztet a "hogyan találjuk meg a legmélyebb völgyet egy dombos tájon úgy, hogy barominagy köd van és nem látni semmit, ami 2 méternél messzebb van" problémakörre, csak mindezt mondjuk 2 helyett 2000 dimenziós dombokon. Jóigen, matek.

Aztán van a kétszer 3 óra labor, Java alapok, na ezt már viszont én tartom. Kb. mindenki, aki új a laborban, ennek a tárgynak a laborjait tartja, az előadásuk valami háromszázvalahány fős... és miután az összes labor 2 terem egyikében folyik, így keletkezik össze az, hogy az egyik szekció reggel 8-tól van 11-ig, a másik meg délután 5-től 8-ig. Pénteken.

Megtudtam közben pár dolgot az USA egyetemeinek működésmódjáról is. Nos, itt az "office hours" egy ténylegesen működő dolog: a prof meg a gyakvezérek kiírnak heti 2-2 órát, amikor is (főleg a félév későbbi szakában) a hallgatók bemehetnek és random dolgokat kérdezhetnek. Ráadásul (a magyar "itt van az egyetemi telefonszámom, amit úgyse fog sose senki felhívni" rendszerrel ellentétben) ez tényleg működik: bár nálam még nem voltak sokan (namajd holnap), a velem egy szobába beosztott srácnál nagy tömegekbe verődött hallgatók tárgyalták a fizikaházi valamely részleteit.

Plusz pici részlet: mindez az Academic Office Annex nevezetű "épületben" folyt, ami, legalábbis kívülről nézve, egy halom összekapcsolt konténer, rajta pár légkondival. (A kampuszon közben mindenhol nagy építkezések, a konténereket majd feltehetőleg lebontják, ha utolérik magukat az épületekkel.) Mindenesetre a hely kifejezetten emlékeztet egy Harry Potter style "belülről nagyobb, mint kívülről" objektumra: csend, hűvös, padlószőnyeg, fehér fal... székek, asztalok, vízcsap. Ez lenne tehát az ideiglenes épület...

Tény viszont, hogy bár többet lehet kérdezni, mintha komolyabban is vennék a sulit. Van ugyanis a vizsgaidőszak, tárgyanként egyetlen vizsgaalkalommal. Ha meghúznak / elaludtál (a "beteg vagy" részen még vitatkoznak), ennyi volt, gyere köv félévben. Plusz tovább növeli a dolog élvezeti értékét, hogy minderre 1 azaz egy hét van, globálisan, az összes tárgyból. (Ennek megfelelően meglehetősen irigykedve vették tudomásul, hogy nekünk több mint egy hónapunk van ugyanerre, tetszés szerint tologatható vizsgákkal, és hogy a magyarok bizony komplett tárgyakat tanulnak meg csak a vizsgaidőszakban... azt azért nem részleteztem, hogy mennyire hosszú távra.)

Íme egy random nyúl, a sok szöveg egyhangúságát enyhítendő

De miután már igencsak késő van... szóval adott volt az a bizonyos péntek este, este fél 9, labor után, amikor is elindultam, hogy elérjem a 8:33-as buszt hazafelé. Amikor is a következő dologra lettem figyelmes: a suli közepén a nagy zöld mezőn vannak fák.

Suli, zöld mező, a kép szélén fák is láthatók.

A fákról pici, zölden világító izék lógtak, a mezőn meg emberek álltak, fluoreszkáló, nyakba akasztható gyűrűkkel, és vártak valamire. Véletlenszerű időközönként mintha Történt volna Valami, minek eredményeképpen páran rohanni kezdtek bizonyos irányokba, amely láthatólag valami rettentő fontos célt szolgált, bár még némileg homályos volt, pontosan mit is. Hmm. De fura. Nézzük meg közelebbről.

(Ide jönne jól egy fotó, "fél órával később", Simon, az időközben a mező felén aktiválódó locsolóktól vizesen szörcsögő, mély zöld fűben ront előre harmadmagával, zölden világítva, miközben két oldalról kékek támadnak, és...)

Jóigen. Nem olyan különösen nehéz csatlakozni dolgokhoz. Főleg, hogy, látva az érdeklődést, még oda is jöttek népek, hogy szeretnék-e játszani. 

Mint kiderült, ez egy amolyan "capture the flag", picit amcsi foci beütéssel: van 2 térfél, a cél az, hogy az ellenfél térfelének messze eső végén fellelhető (úgyamúgy pirosan világító) zászlót kihozzuk úgy, hogy közben nem ér hozzád az ellenfél. Ha elkapnak, mész a "börtönbe", ami szintén az ellenfél térfelének a közepén van, de onnan is ki lehet jönni, ha kihoz egy "élő" csapattárs... meg még pár szabály.

Nos... akkor már miért is ne... van busz egy órával később is...

(Megintcsak mellékelt ábra, 3 órával később, az időközben beszerzett mogyorókrémes fagyitól jóllakva szállok fel a buszra... meg a következő, amikor leszállás és negyed órás hazagyaloglás után realizálom, hogy még mindig zölden világítok. Hmm.)

Alapállapotában fagyi, felrázva folyékony, és hideg.

A fent látható dolog amúgy egy jellegzetesen amerikai dolognak a fagyisított változata: mogyorókrém plusz csoki. Mindezt úgy, hogy a mogyorókrém sós. Némileg meglepő, de finom!

(a következő rész tartalmából: Gugliék és a tizenhatezer processzoros macskadetektor. Meg még egy halom kép naplementékkel. Előkeletkezés várható ideje: ismeretlen.)

és még ők is...

Nem tudom, mennyire ismerős a hely, mindenesetre műholdról többet láttam eddig a jellegzetes színű napernyőket, mint élőben. De most...

Naigen. Gugliék.

Plusz ha már képek:

Ez itt meg egy Stanford. Mindez egy nap. Gugliék kétszer is.

Nos, mindez pedig úgy keletkezett, hogy elindultunk a BayLearn nevezetű... valamire. Egyrészt ott volt közel (értsd: két óra kocsival), másrészt, lévén az első év, amikor ilyet szerveznek, nem volt nehéz bekerülni, meg amúgyis egész informális volt az egész. (Jellemző, hogy bár aznap lett volna órája többünknek is az egyik proffal, a gyakorlatban ez nem volt gond, mert az óra aznap pont elmaradt. Vajon miért... Nem csoda, hogy az előadások kb. felét a UC Mercedről tartották, többek között labortársak is.)

Előző nap még beugrottunk egy motelbe (ez épp Mountain View), ezt valahogy így kell elképzelni:

Hátul a szobák a piros ajtókkal

Belül meg ilyen:

Aztán irány valami kajálda. A változatosság kedvéért most japán! Én speciel egy Kuro (fekete) Ramen-re vállalkoztam, de a többiek is valami hasonlót kajáltak. Nos, ez se egyszerű.

Elképzelendő egy barominagy és mély tál leves. Rajta valami hagymaszerű izével. Meg hússal. Továbbá sejthető, hogy a felszín alatt nagy tömegű, hosszúkás tészta rejtőzik, de nem igazán látszik a sötét, ámde nem túl sűrű levestől. Mindez forrón. Feladat: együk meg.

De hogy ne legyen már egyszerű a dolog: mindezt pálcikával.

Nos, ez persze csak nekem okozott meglepetést, a társaság fennmaradó fele (mind a négyen kínaiak) lelkesen neki is estek, illetve érdeklődve figyelték, hogy mégis mi a fenét kezdek a problémával... nade sebaj, ettem én már ám pálcikával (a Schönherzben, szétfőtt rizst, amiről egészen eddig azt gondoltam, hogy már advanced fokozat. Nos, nem.)

Mindenesetre a motiváció megvolt (baromi éhes voltam), úgyhogy azért csak sikerült eltanulni a technológiát: tésztát pálcikával elkap, pálcikákon felcsavar, majd szájba behelyez (preferáltan mindezt a leveshez kellőképpen közel, mert különben mégiscsak szétesik a dolog). A levest amúgy lehetett hozzá enni kanállal (volt kanál, bár miután formailag picit egy miniatűr homokozólapátra emlékeztetett, a tésztaevést márpedig máshogy kellett megoldani).

Időközben kiderült az is, hogy Dél-Kínában máshogy fogják a pálcikát, mint északabbra, szóval kb. mindenki részéről átment a dolog pálcikafogások próbálgatásába... Ja, időközben pedig még egy villát is szereztek nekem. Valahol ezen a ponton kezdtem rájönni, hogy ezt a dolgot lehet, hogy bonyoult pálcikával megenni, de mással meg tökéletesen lehetetlen. Az európai evőeszköz-arzenált is beleértve. (Szóval maradtam a pálcikáknál.)

Mindehhez a plusz néhány tekercs szusit meg lila fogalmam sincs micsodát még nem is említettem, szóval meglehetősen jól sikerült jóllakni. Plusz még ehhez jött a kínai teázóban a sárgadinnye ízű "bubble tea". Utóbbit amúgy azért hívják így, mert az alján pici fekete féligpuha izék ülnek, amiket az erre dizájnolt vastagságú szívószálon keresztül fel lehet szívni és el lehet rágni. (Jaés az egész cucc zöld. Nagyon.)

Következő reggel aztán irány Gugliék. A campus egy barominagy park környékén van, az Öböl mellett, szóval simán vannak ilyen kilátások a parkolóból:

Naigen, jött aztán a (megintcsak nem részletezett) sok tudományos cucc sok képlettel, picivel utána meg némi ebéd a szabadban. (Azért mégse Gugliék híres ingyenkajáját ettük. Persze ez is ingyen volt. És nem volt rossz.)

Az ott a bokor alatt egy T-Rex csontváz. Just for fun.

Ez meg a röplabdapálya. Körbe az épületek.

Aztán pedig, délutáni programnak irány a Stanford. (Rövid bemutatás: lehet rajta vitatkozni, hogy az MIT vagy a Stanford a menőbb, de kb. ez a kategória.) Jellegre pedig teljesen más a hely, mint a Berkeley. Ez is van akkora, hogy buszok járkálnak campuson belül, de míg a Berkeley picit "organikusabb", "építsünk már ide még egy épületet az épp menő stílusban" jellegű, addig ez a fullegységes, tervezett, karbantartott, csillogó-villogó épületegyüttes.

(ez itt a kert...)

Mivel pedig az egyik kocsit otthagytuk Gugliéknál, irány vissza. Meg hát kellene valami kaja megintcsak... Előkerült viszont az egyik labortárs volt osztálytársa, aki történetesen itt volt gyakornok, kaptunk tehát kis "visitor" kitűzőt... úgyhogy végül mégiscsak irány a Híres Gugli Ingyenkaja. (Jelen esetben pizza szusival és mexikóival. Meg dinnye.)

Ilyet is jellemzően náluk látni

A hely egyébként tele van Google-színű bringákkal, amik kb. diffúzióval terjednek a campus különböző felei között: ha kell egy, viszel.

Végül aztán már tényleg elindultunk vissza Mercedbe... Lassan már kezd nem meglepő lenni, hogy baromi nagy irodaépületeket látni jól ismert cégek logóival, de azért van még váratlan jelenség. Például az autópályától balra hirtelen előtűnő, többemeletnyi magas, hengeres tartály, "NASA Ames Research Center" felirattal, logóstul.

Még ez is...

Berkeley

Némileg jellemzi az itt előforduló őskáoszt, hogy csak most jutok el a múlt heti események rövid kommenteléséhez... nos, tehát Berkeley.
A sztori ott kezdődik, hogy van egy kutatócsoport az UC Berkeley-n, akik picit hasonló irányból közelítik meg a világot, mint mi (kb. azzal a különbséggel, hogy ők többet foglalkoznak azzal, hogy igazi agyakat modellezzenek, minket meg nem érdekel, hogy az igazi hogyan működik, a lényeg az, hogy működjön a rendszer). Nos, ők hívták meg az egyik labortársunkat a heti meetingjükre, és, mivel majd én is hasonló dolgokkal fogok foglalkozni, a srác kitalálta, hogy akár mehetnék én is.
(Ezaaaz, megnézzük a Berkeley-t!)
Merthogy a hely igencsak menő. Kb. az egyik legmenőbb egyetem a témában (a környéken legalábbis... és akkor a Stanford a másik), de általánosabb számítógépes témákban is eléggé ottvannak (kb. a 80-as években náluk írták a Berkeley System Distribution, alias BSD UNIX-ot, amiből még vannak darabok a példa kedvéért még a mai iPhone-okban is.) Szóval tipikusan egy olyan suli, ami rajtavolt a "meg kell nézni" listán.
Szóval irány a Bay Area (alias a San Francisco Öböl környéke, de megintcsak kissé lefordíthatatlan a dolog). Mindez autóval kb. 2 óra. Merced kissé vidékies, néhány-ház-a-pusztában-elszórva környékét elhagyva pedig máris megérkeztünk a kaliforniai pusztába. Íme.

A zöld szín hiánya egész jellemző

Dombok, egész meredeken (valószínűleg ugyanaz megy itt a kopár dombokkal, mint ami miatt San Franciscóban a jól ismert utcákkal). Plusz néhány szélerőmű.

Ahhoz képest egyébként, hogy mennyire hosszúak az utak, kb. ki vannak annyira töltve, mint a magyar autópályák. Például ilyenekkel.

És akkor még nem is fért rá az egész a képre.

Végül beértünk a "városba". Ami gyakorlatban több város. Oké, hogy egybeépültek, de ettől függetlenül nem az egészet hívják San Franciscónak (ott még konkrétan nem is voltam, a repteret kivéve). Van helyette viszont Oakland, Berkeley (városka ez is), meg olyanok, mint Palo Alto, Mountain View, Cupertino (utóbbiak ismerősek lehetnek, ha kellően kocka az ember, amúgy Gugliék meg Apple-ék lelhetők fel a környéken. Na és még sokan mások.)
Azért itt legalább már van valami "tömegközlekedés" jellegű dolog: a BART (Bay Area Rapid Transit) egy, az egész területet összefogó, leginkább a budapesti metrószerelvényekre hasonlító dolog, amit eddig még csak föld felett láttam haladni, de ott viszont az út felett.

A BART pályája balra fent

További menőség egyébként, hogy a végállomásoknál egész méretes (értsd: kb. 4 emelet) parkolóházak lelhetők fel, szóval simán ott lehet hagyni a kocsit.

Végül pedig jött a Berkeley maga.

Ezt láttam meg belőle először

Első benyomás: itt hideg van.

Kifejezetten fura amúgy, hogy jó hogy ez itt Kalifornia, de eddig nagyságrendekkel többször meg többet fáztam, minthogy melegem lett volna. Vagy azért, mert nagyon rákapcsolják a légkondit (mint ahogy a suliban szokták), vagy mert az Öbölnél kb. 10 fokkal hidegebb van, mint Mercedben. És még szél is fúj.

Irány tehát (enyhén vacogva) a... valamelyik épület.

A campus jellegére amúgy kifejezetten hasonlít a Műszakira: csomó park, na meg elég eklektikus felhozatal épületekből: ahol mi voltunk, az a "sokemeletes szockós kocka" kategória volt, de voltak boltívek, na meg a torony, ami úgy tűnik, van minden nagyobb sulinak. (Kb. ez a Jellegzetes Dolog, amiről a Berkeleyt Meg Lehet Ismerni.)

(bár nem biztos, hogy ekkora felbontásban is.)

Mindenhol hallgatók, nagy tömegekben egyik helyről a másikra, gyalog, gyakran biciklivel (a bringa nagyon népszerű errefelé).

A tulajdonképpeni meeting tartalma felteszem senkit sem mozgatna meg különösképpen, mindenesetre volt süti, csak hogy pozitív képet alkosson róla mindenki.

Utána kimentünk kajáért (a sláger a megaméretű falaffeles szendvicsszerű izé volt), majd betelepedtünk a parkban az egyik fa alá (kőpadok, hallgatók), és részben az eddigi témát tárgyaltuk, de aztán gyorsan elterelődött a beszélgetés olyan hasznos témákra, minthogy hányszor messzebb vagyunk a Naptól, mint amekkora (a Nap mármint). Végül pedig, visszaindulás előtt, elindultunk ketten felderíteni a campust.

Megjegyzés: nagy.

Szerintem simán megvan a Műszaki kétszerese, de épületek száma alapján lehet, hogy még nagyobb is. És mindenhol parkok. A parkokban pedig mókusok. Tömegesen. Nagyok. És szemtelenek.

Lásd a videót alant.

(Volt, amikor egyszerre hatot láttunk egy nem különösebben nagy parkos részen.)

Visszafelé picit hosszabb ideig tartott az út (igen, dugók itt is vannak... bár legalább mindig frissen látszik gugli mapsen, hogy hol). Sőt, még aztán még egy kajáldába is elmentünk a labortársakkal, ami bár nem volt különösebben olcsó, de ingyen volt a saláta tetszőleges mennyiségben... és mindezt összekombinálva azzal a ténnyel, hogy szerintük a rántott csirkecomb a "saláta" kategóriába sorolódik... kb. már előbb jóllaktunk, minthogy kihozták volna a főkaját.
Végül aztán némileg kimerülten sikerült végül beesni otthonra...

(ahol még azelőtt beszálltam az ádáz pókercsatába, minthogy kb. leültem volna.)
Naigen. Egész megbízhatóan sikerül hozni a nem-kifejezetten-túl-sok alvásmennyiséget...

random epizódok múlt hétről

A múltkori posztból még le is maradt, hogy minek köszönhető a fotók picit megnövekedett mennyisége... vettem ugyanis telót. Egy Galaxy Nexust konkrétan. Közvetlenül Gugliéktól, postán.
Persze előkerült a szokásos kérdés, miszerint hogyan legyek én pont akkor otthon, amikor megjön a csomag? (Ráadásul nem is otthon... a csomagot még a régi helyre rendeltem.) Már előre készültem a "sajnos nem sikerült kézbesíteni" mailekre, na meg hogy újabb expedíciókat kell majd szervezni az UPS valami helyi elosztóközpontjába, ahol esetleg odaadják...
Nos, mint kiderült, a dolog korántsem olyan bonyolult. Ha ugyanis nem vagy ott, simán otthagyják a csomagot az ajtód előtt.
És nem csak matematikai esélyed van arra, hogy még ott is lesz, amikor hazaérsz.

Ott volt.

Az elmúlt hét egészen hasonlított az előzőre: reggel suliba be, este (jellemzően az utolsó, este 7-es busszal) haza, közben meg cikkolvasás a laborban, még egy-egy orientációs előadás, ilyesmik.
Lett viszont biciklim! Még múlt héten találtam craigslisten (apronet.hu USA verzió), utóbb pedig kiderült, hogy a srác, aki felpakolta, szintén PhD hallgató, tőlünk nagyságrendileg két folyosónyi távolságban. (Kicsi a világ...) A bringa pedig úgy keletkezett, hogy a srác egy szobatársa hazaköltözött (Mexikóba), a bringát meg itthagyta, elvégre picit macera lenne elvinni olyan messzire. Szóval nem sokkal drágábban, mint a Targetes legolcsóbb "nem kell neki sok, hogy szétessen" bringa ára, lett egy, ami még gurul is.
És mekkora menőség már, hogy végre nem kell végiggyalogolni az utcákat... meglehetősen boldog voltam a frissen nyert szabadságommal hazafelé, tettem is egy kört a környékünkön, de végül aztán (a szokásostól eltérő irányból) irány az utcánk. Végigtekertem az ismerős házak között, a zsákutca végéig (jé de fura, áll vagy két autó a házuk előtt), és már épp leszállni készültem a bringáról, amikor feltűnt, hogy valami nem stimmel a házszámunkkal.
Továbbá térben sem teljesen ott van, mint ahol lennie kellene. És a színe sem jó.
Nos, lehet, hogy még csak én nem látom teljesen különbözőnek a standard USA kisvárosi utcákat, de... tény, a házak szinte mind különbözők, az összkép viszont meglehetősen hasonlít kb. egész Merced bármely utcájában. Főleg, ha újak a házak. A szomszéd utca meg aztán tényleg majdnem tökugyanaz...
De ha már USA kisváros: egyik nap épp a szokásos útvonalon haladtam lefelé a buszmegállóhoz, amikor is az előttem kb. 100 méterre haladó... valakit (pontosabb emlékeim nincsenek) oldalról lerohant egy kutyaszerűen kinéző valami. Az illető vissza is szólt nekem, hogy enyém-e, majd ezt nem sokkal követve megjelent nálam is a kutya... nos, ha a "cuki"-nál jobb kifejezés létezik, várom az ötleteket, de szerintem nem fogom megúszni, hogy használjam rá... íme.

Najó, de akkor most miafenét kezdjek egy, a világból random előkerült kölyök uszkárral? Nos, a rendezettség itt is győz: nyakörvön pici fém izé, rajta "Please return me to", cím, telefon. Mobilt elő, gugli maps, meg akkor már fénykép (na ezért homályos a kép, egyik kézzel simogatni kellett a kutyát, különben nem maradt volna ott). Mint kiderült, a szomszéd utcából jött, ellenben arra, hogy utánamjöjjön, egész csekély megbízhatósággal tudtam csak rávenni, szóval megfogtam és odavittem kézben... (közben furán nézett, hogy mégis mi a fenét akarok). Egy hölgy, aki az utcában egy kocsiból pakolt valamit, útba is igazított, csengőre kijön egy fiatal nő, igen, az övék, nagyon szépen köszönik, tökjó minden, satöbbi. Happy end.
Pedig homályosan azért valami "mitakarsz, jahh, mienk, nemharap, megoldjuk" asszociációim is támadtak, de itt valahogy tényleg mindenki meglepően normális.
(És némi sprint után még a buszt se késtem le. Bár közel volt.)

 Plusz még néhány új dolog a hétről. Ez itt egy eperlekváros croissant, félig túróval dúsítva:

Szerintem nem az, de nem baj.

Ez meg a két monitor a laborban:

(Ami nem látszik, mert kb. 2 pixelnyi helyet foglal el a képen, az a bal oldali monitoron a pici számláló, nyolcvanvalahány nappal a következő konferencia-határidőig. Ami picit kevésbé idillikussá teszi a képet. De majd meglátjuk.)

Coming up next: Berkeley és a mókusok.

beszerzőkörút

Szombat. Újabb expedíció készülődik, a tervek: AT&T délen, aztán keleti irányba a Target (kb. a helyi Tesco), majd továbbhaladva és a távoli G Street irányába előretörve (csöppet sem visszariadva a sivatagi hőségtől) irány a Wells Fargo bankkártyát aktiválni... végül pedig hazajutni, mielőtt leszáll az éj. Vagy szomjandöglenek a tevék.

Mindenesetre szerencsés időjárásnak örvendhettünk, voltak ugyanis felhők! Sőt, valahol messze Délen még majdnem meg is áztam, köszönhetően a teljesen váratlan esőszerű képződménynek, ami egészen gyanúsan emlékeztetett egy magyar zápor kezdetén a hőségben lehulló pár esőcseppre, azzal a különbséggel, hogy nem volt utána zápor.
Sikerült is elérni az elsődleges célt, az AT&T mercedi üzletét, ami amúgy nem sokban különbözik mondjuk a Mammut T-Mobile kirendeltségtől: telefonok kipakolva (nagyságrendileg ugyanazok, mint itthon), összevissza mászkáló emberek... az ajtóban a csaj elkérte a nevem, ennek megfelelően némi várakozás után elő is került a telefonos srác (ugyanaz egyébként, mint múlt héten), hogy mit is szeretnék.
Nos, és akkor kis kitérő az USA mobilhálózatairól... a helyzet picit hasonlít arra, ami a nettel megy, egész meglepő eredményekkel.
Távolról naná, persze, iPhone-ja van mindenkinek, menőség, csak mindig arra panaszkodnak, hogy lassú a net, meg hasonlítgatják a szolgáltatókat... minek ennyit nyafogni. Jóigen, néha lassú. Van ilyen nálunk is.
Ennek megfelelően némileg meglepődtem azon, hogy ha T-Mobile-os vagy (T-Mobile USA), akkor az épület belsejében egész jó eséllyel nincs térerő.
Nemcsak net nincs. Térerő se.
Magyarországon ilyet legutóbb lakott területen a 300 lakosú Sima községben tapasztaltam, a Nokia 6150-esemmel, amit befőttesgumi tartott össze, nehogy szétessen.
Tény, nagy ország, és picit nehezebb jól lefedni, mint Magyarországot (ahol azért szintén vannak "erdő közepe" jellegű helyek). Mindenesetre, mint ezt utána alkalmam volt a zsírúj AT&T SIM kártyámmal kikísérletezni (ők állítólag valamennyire még az egyetemen is működnek, miután beraktak egy tornyot a campus mellé), nem nagyon divat túlzásba vinni a lefedettséget: a Target kellős közepén 1 vonalkányi térerő volt a 4-ből.
Nos, valahogy így győztek meg arról, hogy bár az AT&T ár/teljesítményben nem hangzik olyan fényesen, meg amúgyis nagy és gonosz, nem árt, ha fel is tudnak hívni, ha épp suliban vagy. Szóval így lettek végül ők.
(Viszont legalább wifi viszont otthon is van, meg a suliban is. Lehet spórolni a 250 mega nettel.)
Vissza tehát az expedícióhoz. Időközben sikerült érinteni mindenféle tereptárgyat, úgymint ezt a néhány fát itt:

Ezek állnak a Yosemite és az El Redondo sarkán 

Esélyes, hogy ezek ugyanazok

Illetve már végre lefényképeztem azt az útszakaszt is, ahol még előző héten sprinteltem bele az ismeretlenbe:

Ezen a kedvenc fáink a járda semmiben elvesző végénél keresendők

(Mellékelt ábra: árnyék nincs rajta sok.)
Picit befelé a városba viszont van például kutyafuttató. Kerítéssel, táblával, szabályokkal.

A zsilipelhető elrendezés nekem is csak most tűnik fel

Érdemes megfigyelni a fákat védő belső kerítést...

Nem is kicsi

Naés persze a tipikus amerikai "semmiben álló izé az épület előtt, cégnévvel" még itt is fellelhető:

Ez a másik vége, zöld fűvel

Ha viszont tipikus városkép... na, ilyen járdából kilométernyi mennyiségek vezetnek a szép derékszögű rendben kialakított utak mellett, zöld fűvel és szépen rendezett növényzettel. A fű amúgy csak látványra ugyanaz, mint otthon, érzésre sokkal tömöttebb, olyannyira, hogy még órákkal a hőség beállta után is nedves belül.

Ez az R Street, egyenesen az áruházak és az AT&T

Végül aztán AT&T-ék után módosítottam az expedíciós terven, amikor rájöttem, hogy a Wells Fargo még ehhez képest is ocsmányul messze van... (gyakorlatban egy útközbeni visszafordulás végrehajtására került sor) Úgyhogy vegyünk inkább kaját.

Utóbbiról majd valamikor részletesebben, kis ízelítőnek azért íme a müzlis szekció a Targetben (ez nem az egész, még a másik oldalon is volt jópár féle).

Müzli. Sok.

Valamikor délután tájban meg is jöttem az egésznapos túráról... (nem volt annyira sok amúgy, csak szandálban túrázni nem menő.) Utána aztán, köszönhetően az 5 szatyornyi cuccnak, amit beszereztem, vasárnap egész nap otthon olvashattam a cikkeket. Lényeges eredmény.

Zárásnak meg, a változatosság kedvéért, megintcsak egy naplemente. Ezeket tényleg nehéz megszokni.