back 2 school

Régi szép emlékek. Amikor még ingyen volt a kaja. Mellékelt ábra: tojásrántotta, valami chilis bab szerű izé, krumpli, tojásrántotta integrált spenótszerű leveles növényekkel, plusz brokkoli.

Ez egy reggeli.

Nos, de vége a nyárnak, szóval... irány Merced! (Szokás szerint dobozokkal telepakolt kocsi, a frissen beszerzett rizsfőzővel kiegészítve. Eredmény: a házban most összesen 4 rizsfőzőnk van négyünkre. Yay.)

És valahonnan innen folytatódna a sztori íve, újabb képekkel. Ha lenne ív. Vagy sztori. Újabb képek ugyanis nincsenek, túlnyomórészt mert a helyzet igen jól szemléltethető 1 darab tipikus életképpel: Simon, suli, 2 monitor, bal oldalt egy Chrome ablak egy cikk kb. közepén kinyitva, a szövegben képletek meg egy-két kép, a jobb oldali monitort pedig egy nagy fekete Emacs ablak tölti ki, benne általában valami Matlab kóddal. A háttérben hasonló tevékenységet folytató labortársak. A távolban ablak, nyomokban napfény. ("X órával később": ugyanez, picit több kóddal és napfény nélkül.)

Kivéve még augusztusban 1 napot. BayLearn!

Emlékeztető: ez az az esemény, amikor tavaly a nagymennyiségű Google fénykép keletkezett. Ezúttal, folytatva a sort, a Facebook kampuszon tartották az egynapnyi előadássorozatot, Palo Altóban.

Lévén kb. 2 óra vezetés, előző este mentünk le kocsival, úgyhogy reggel már csak egy 10 perces út. Google maps be, keressünk "facebook campus"-t, navigáció előre... sikerült is kilyukadni egy szép irodakomplexumnál, kb. 2 emeletes, kocka épületekkel, előtte parkoló... és már kezdtem is volna keresni az épületet, ahol be kellett volna jelentkezni, amikor is feltűnt, hogy annak ellenére, hogy ez elvileg egy nagy és menő cég székhelye, mintha meglepően egyszerű lenne parkolóhelyet találni. Lévén egy darab autó nem állt benne.

Hmm.

A GMaps navigáció, megállapítván, hogy elértük a kitűzött célt, boldogan prezentálta a helynevet, miszerint "former Facebook campus".

(Az épületegyüttes közepén állva... a homlokzatok enyhén kopottak, még nyomokban látszik, honnan szerelték le a céglogókat... bár nem fújt ördögszekereket a szél a poros, kietlen síkon, de a hangulat meglehetősen ilyesmi képeket idézett.)

Nos... az igazi Facebook kampusz az Öböl partján lelhető fel, mint ez nem sokkal később kiderült. Az épületegyüttest övező, (még amerikai léptékkel is) orbitális nagy parkolókon át gyalogolva feltűnik viszont, hogy, főleg a Google kampusszal összehasonlítva...

Ez egy erőd.

Beléptetőrendszer minden kapunál, biztonságiak, üveg plusz acél, és az épületek is körben, a belső teret védendő helyezkednek el. Ami egyébként a térképen furamód nem látszik... de kívülről nézve mintha kb. a "zombi-apokalipszis túlélése kiesett munkaórák nélkül" lett volna a tervezési kritérium. Amit a biztonságiaknak kiadott utasításkészlet is egész jól tükröz: látogatókat bekísérjük, majd még véletlenül sem engedjük ki őket a nekik kijelölt kertrészből. Még a végén körülnéznek. Ami persze teljességgel megengedhetetlen.

Kontrasztnak: Google kampusz. Esténként a központi, színes napernyős résznél családok vacsoráznak, gyerekek rohangálnak, kutyákat sétáltatnak. Napközben meg komplett turistacsoportok vonulnak át, fényképezőgépekkel!

Mindenesetre Facebookéktól is sikerült összeszedni pár fényképet, íme.

... fal az előadó mellett

(és nekik is vannak érdekes tárgyalóneveik...)

a jobb oldali poszter a mienk!

mehh. Akkoris lefotózzuk a szupertitkos kertjüket.

történelem

És végre eljutottam Mountain View-ba.

Ami, ha figyelembe vesszük, hogy Google-ék történetesen ott lelhetők fel, elsőre nem tűnik kifejezetten nagy fegyverténynek, ámde, mint tudjuk, az USA tömegközlekedése viszonylag szegényes, Google-ék fehér buszai pedig csak hétköznap járnak. Arról nem is beszélve, hogy a Google kampuszról egyéb helyekre eljutni... lásd az előző posztot.

Pedig megéri.

Persze mi más célpontot néztem volna ki magamnak, mint a Computer History Museum. Ami már csak a neve alapján is jól hangzana bárhol a világon, ámde ez itt továbbra is _a_ Szilícium-völgy. Eredmény: a szokásos "a világ első számítógépe; fénykép, fekete-fehér, 50-es évek, USA" helyett "a világ első számítógépe; ill. nem az egész, csak 3 szekrény belőle, a többi kb. hely hiányában nem fért be, úgyhogy íme egy 40 centis makett az egész U alakú monstrumról, az U belsejében a kapcsolókat tekergető személyzettel".

Vagy, ha már az egyedi daraboknál tartunk: még megvannak az emlékeim a kb. 3szor, szétesésig olvasott Bill Gates életrajzból, amikor is az első személyi számítógépre (4k memória, elhanyagolható sebességű processzor, képernyő és billentyűzet helyett kapcsolók és LEDek) írt BASIC interpreterük utolsó darabjait fejezte be egy repülőn. Nos, íme.

Az előtérben egy henger alakú oszlopot körülvevő, bőrborítású ülőalkalmatosság, stílusra kb. 70-es évek, nem különösebben kiugró jelenség, egy-két üldögélő múzeumlátogatóval. Utóbb kiderül, hogy mellesleg az objektum egy Cray-1 szuperszámítógép, henger alakú, hogy a kábelhosszakat csökkenteni lehessen, a bőrülések alatt pedig tápegységek lelhetők fel... a "kábelhosszak" pedig szó szerint értendő: a valójában C alakú henger belsejében, plexilap mögött, az akkoriban még nem különösebben elterjedt nyomtatott áramkörök helyett kábelek, kézzel huzalozva, darabonként precízen beállított hosszakkal. Valószínűleg tényleg nem lehetett olcsó darab.

Az egyik legkülönlegesebb kiállítási tárgy viszont... nos, ebből tényleg összesen csak 2 épült a világon. A tervek az 1800-as évekből származnak, amikor is Charles Babbage (a későbbi fejlesztésektől egyébként teljesen függetlenül) feltalálta a programozható számítógépet, ámde megépíteni már nem volt pénz. Hosszú és eldöntetlen vita tárgya volt aztán, hogy vajon az akkori technológia elég fejlett lett volna-e, hogy legyártsák, egészen addig, amíg valamely elvetemült népek kitalálták, hogy meg lehetne próbálni... direkt pontatlan szerszámokkal, lehetőleg minden plusz tudás mellőzésével. Nos, íme az eredmény. (Megjegyzés: működik.)

Illetve működött, egészen addig, amíg néhány "órajel" tekerés után be nem ragadt; a jelenség magyarázata a helyi szaktekintélyeknek sem volt világos, bár megoldani állítólag már sikerült párszor a számítás újraindításával, ami jelen esetben a gépezet részleges szétszerelése által volt csak megoldható. Következett inkább helyette egy történeti összefoglaló...

(Mindenesetre újabb illusztrációját láthattuk, hogy a számítástechnika alapvető élménye, a "de mármost ez mi a hétszögű pokolszerű világéletért nem működik", újfent bizonyította univerzális és évszázadokon átívelő természetét...)

a "szerezzünk hitelkártyát" projektről

Elképzelendő valami, amihez képest egy Toyota Prius kb. egy múlt századi, idejétmúlt gőzgépnek látszik.

Mert Google-éknek nem volt elég az ingyenkaja, ingyenbusz, ingyen még-sok-minden... nos, ha feliratkozol és visszaküldesz egy halom feleletválasztós "tényleg tudod-e, hogy hogyan működik" tesztet, kölcsönözhetsz autót egy-két órára, ha el akarsz intézni valamit a városban munkaidőben. Nem meglepő módon: ingyen.
És mert ez még mindig Google-ék: nyilván hogy a flotta túlnyomórészt futurisztikus csillagcirkálókból fog állni. Tény, ezek nem kormányoznak maguktól (erre még várni kell kicsit), de azért sikerült mellőzni az archaikus, fosszilis tüzelőanyagok használatát. Chevy Voltok, Nissan Leafek, elektromos Focusok és hasonlók várnak a B46-os épület mögötti parkolóban.

Meglehetős fejlődés ez a dolgok múltbeli állapotához képest. Mármint szubjektíve. A mélypont nagyságrendileg az a pillanat volt, amikor a reptéri autókölcsönzőben előkaptam a kártyámat, hogy 1 napra kölcsönözzek egy autót. (Térbeli pozíció: a házunktól csak 10 perc gyalog a villamosmegálló, ahol csak 10 percet kell várni rá, hogy a villamos további 20 perc alatt a reptéri buszig vigyen, ami...) Nos, erre közölték, hogy ugyan minden csodálatos, ámde sajnos a "credit check" nem lett meg, szóval ők autót márpedig nem adnak.
Ugyanis... nos, ez egy specifikusan itteni képződmény. Ha van hitelkártyád, pontozzák, hogy mennyire megbízhatóan fizeted vissza, amit lehúztál róla, méghozzá kb. bankközi módon, univerzálisan. Végül tehát ha plazmatévét / autót / házat szeretnél hitelre, ezt csekkolják, és ennek megfelelően engedélyezik. Kb. a "hozz nekünk sok-sok közüzemi számlát" picit összeszedettebb változata.
Persze első gondolat, Magyarországról előkerülve: "a hitelkártyáknak nincs túl sok értelme, ha visszafizeted, akkor tökugyanaz, mintha a saját pénzedből vetted volna, plusz-mínusz egy hónap... ha meg nem fizeted vissza, az rég rossz". Plusz dolgokat meg majd veszek, ha lesz rá pénzem. Ennyi.
Nos, errefelé viszont a "megbízhatóan fizet vissza hitelt" a megbízhatóság alapvető mértékegysége. Ha autót kölcsönzöl, sőt, ha szobát bérelsz... "credit score". Aki pedig nem vesz fel hitelt... nos, az ilyen alakok definíció szerint megbízhatatlanok.
Ám legyen tehát. Miután kedvenc bankunk hatósugáron belül eső (értsd: biciklivel 30 perc) fiókjai mind bezárnak hétvégén, kitaláltam, hogy márpedig egyszer elmegyek Google-éktől napközben. Felpakoltam tehát a (Google kölcsönzős) biciklit a (Google) buszra, és ahogy eljött a délután 5 óra, elindultam Mountain View központja felé.
Ámde sütött a nap.
Múltak a percek. Ami a térképen nem látszott különösebben messzi pontnak, az a közöttünk elterülő szürke és forró aszfaltfelület felületéhez közeli nézőpontból szemlélve csöppet sem tűnt bátorítólag közelinek... és kezdtem benne hinni, hogy a Google Maps "30 perc" becslése inkább Merced jobbára üres mellékútjain országúti bringán repesztő félőrült phd hallgatókra lett tervezve, amely sebesség elérésére jelen körülmények között vajmi kevés esély mutatkozik.
És akkor még nem beszéltünk az expedíció azon feléről, amikor ugyanezen távot visszafelé tesszük meg.
Amely táv csökkentésére viszont igen kedvező tulajdonságokkal rendelkező, innovatív megoldás kínálkozik az odafelé út megtételének elhanyagolása által.
(És milyen jó, hogy Amerika széles és ez esetben csekély forgalmú útjain viszonylag egyszerű manőver biciklivel az egy ívben való megfordulás.)
Nos, ez volt kb. két hete. A mai expedíció útiterve változatlan volt, célja úgyszintén, ámde eszközök tekintetében...

Kezdve azzal, hogy nem egy LCD kijelző van a műszerfalon, hanem kettő. A bal oldalin sebesség, statisztikák a felhasznált energia mennyiségéről és áramlásának irányáról (pici forgó zöld izé szimbólum), töltöttségi szint, hatótávolság. Jobb oldalt további statisztikák, avagy légkondi hőmérsékletbeállítás, esetleg rádió. Vagy csak egy egyszerű háttérkép Chevy logóval és órával.
Első gondolat: ez halk. Eltekintve persze az autó bekapcsolásást követő hangeffekttől, aminek hangulata kb. arra emlékeztet, mint amikor egy régóta elhagyatott Star Trek csillaghajó töksötét hídján bekapcsolják az energiát. De amúgy semmi.
Síri csöndben kitolatás a helyről, majd irány előre. Nagyobb gázra pedig... a hanghatás valami olyasmi, mint amilyet a Combinók hallatnak gyorsítás közben, az épphogy hallható, magasfrekvenciás fogalmam-sincs-micsoda, cserébe az autó akkorát gyorsul, mintha... (... tény, viszonylag nehézkes hasonlatokat találni gyorsulásvektorok hosszának szemléltetésére, mindenesetre nem nagyon vezettem még olyan autót, ami ennél jobban húzott volna.)
Összbenyomás: benzines autókban van egy motor, ha gázt adsz, ez megforgatja a kerekeket, sebességváltó, kuplung, egyes, kettes, satöbbi. Ez: ha megnyomod a gázpedált, előugrik kilencszázötvenmillió pici szárnyas láthatatlan tündérke, és tolni kezdik a kocsidat. Halkan. De sokan vannak.
(Ilyen felszereltséggel persze már nem volt nehéz eljutni a bankig. Kábé 12 perc kocsival...)


Befejezésül pedig... reggeli után, a kampusz közepén.

Egy négyfős osztag teljesített őrszolgálatot, távcsővel vizsgálva a terepet. Még autentikus, beépített megafonjuk is volt. Aztán ketten leálltak röplabdázni.
(Nem egyszerű látvány.)

not being evil, part I.

A blogposztjaim tényleg exponenciálisan ritkulnak. Mindenesetre... még létezek. Kábé. A szó valamilyen értelmében. Úgyhogy ezt bizonyítandó íme egy blogposzt.

Az elmúlt X hónap tartalmából: írtunk NIPS cikket. Ez az a bizonyos konferencia, ahonnan tavaly hosszú és enyhén havas blogposztok keletkeztek. Persze még korántsem biztos, hogy el is fogadják, de ha igen, megyünk!

Illetve megvolt a május végi 2 hét, alias "pokolszerű mennyiségű meló, cikkírás plusz gyakornoki kombinálva,  az alváshoz hasonlító tevékenységek meglehetős mellőzésével". Cserébe: ingyenkaja.

Google-éket szeretjük.



Mellékelt ábra: Google-ék híres automata autója. Elképzelendő: a kúp alakú izé a tetején forog, gyorsan, és mindeközben futurisztikus surrogó hangokat hallat. Mindez Google-ék egyik buszmegállójában történik... néhány hetes gyakornokok enyhén megszeppent csoportja figyeli az eseményeket, kellő távolságból. Valaki aztán előkap egy telefont, fénykép. Emm... ezek szerint lehet fényképet csinálni... egy idő után el is kezdenek keletkezni az "én és ez a dolog" jellegű képek. A buszmegállóban állásnál bonyolultabb dolgot csinálni nem láttuk még viszont (időközben megjött a busz).

Háttérsztori: az elmúlt X hónap programjának a nyár szempontjából legrelevánsabb eleme az a 3 telefonos interjú volt, aminek végén Google-ék kitalálták, hogy felvesznek gyakornoknak. Különösebb ellenállást nem tanúsítottam, ennek megfelelően kb. május közepe óta San Joséban vagyok fellelhető, túlnyomórészt C++ kódolás közepette. Már amikor nem az ingyenkaját fogyasztom. (Statisztika: a gyakornokok átlagban 2-szer annyit esznek, mint az állandó alkalmazottak. Ami a tapasztalatok alapján csöppet sem meglepő.)

Persze a helyszínig is el is kellett jutni valahogy. Tény, hogy össz 1 darab bőrönddel jelentem meg az USÁban tavaly nyáron, azóta mindenesetre sikerült már felhalmozni néhány dolgot. Lehet, hogy... kellene egy autót bérelni? Vagy vajon meglesz 2 menet vonatozásból? Elvégre egy bőrönd, meg pár doboz, meg...

(... és még az elején komolyan elgondolkoztam rajta, hogy vajon mivel fogom megtölteni ezt a szép tágas Priust. Nos, sikerült.)

San Joséban egy kb. most épült apartman-komplexumban (emm... lakópark?) volt az új szállás (Google-ék oldották meg ezt is. Naná hogy megoldják.) 2 szobában vagyunk 4-en... lakótársak az USA random pontjairól, 1, max 2 bőrönddel. Én:

A szállítmány elenyésző része. Kb. 4x ennyi volt végül.

Jellemző jelenet: pakolom kifelé az autóból a dolgokat. Ámde bár tudtam a kapukódot, a kapu kinyílni nem volt hajlandó (bár előzékenyen közölte, hogy "Access Granted". Köszi.) Következésképp a(z amúgy meglehetősen nagy) épület megkerülésének megelőzésére (a működő kapu nem volt közel), mint a mellékelt ábra is mutatja, kitámasztottam az ajtót dobozokkal / kavicsokkal / egyéb céleszközökkel. Majd nekiálltam felhalmozni a dobozokat az ajtón belül.

Amikor is megjelent a biztonsági őr.

Én persze egyből elkezdek magyarázni. Hogy a kapukód nem működik. Meg hogy majd bezárom. És biztos van valami szabály, ami alapján mindenkit, aki kitámasztja a kaput, haladéktalanul fel kell négyelni, de...

Nos, nem jutottam sokáig, a reakció ugyanis kb. annyi volt, hogy "okay man, it's cool, go ahead". Rámmosolyog, továbbmegy.

Jéé.

Balra az egyik épület 3adik emeletén vagyok fellelhető

San Jose amúgy nagyságrendileg a Szilícium-völgy közepe... ami egyébként tényleg egy völgyszerű képződmény, legalábbis viszonylag sok irányba látszanak hegyek a távolban. Innen Mountain Viewig (ahol Google-ék lelhetők fel) kb. 20-25 perc busszal (Google busz természetesen). És tényleg egész sok mindenki fellelhető a környéken: a fenti fényképen a bal oldali fák mögött Ciscóék központja, plusz íme egy fénykép Broadcomék valamely épületéről, amely cégnevet eddig gyakrabban láttam Linux driverek nevében, mint épületek homlokzatán...

Nos, Google-ékről túl sok nem fért a posztba, ellenben hiánypótlásul: pulykák. Mert megtehetjük.

még egy

A blogposztjaim exponenciálisan ritkulnak.

Ez így nem jó.

Mindenesetre ez azzal a ténnyel is összefügghet, hogy nem túl sok minden radikálisan új látnivaló van Mercednek a házunk és a suli között elterülő részén. Eltekintve egy-egy darutól. Már amennyiben az egyetem melletti patakban peckesen lépkedő, fehér entitások nem sértődnek be még a szokottnál is jobban ezen megjelölés hallatán.

(Múltkor beelőztem egyet biciklivel. Pont mellettem jött vagy 10 méternyire, kb. azonos magasságban, egyik pocsolyától a másikig.)

Tényleg, daru. Hamarosan lesz két új épülete a sulinak, az egyiknél épp most volt a "topping up ceremony": sok ember összegyűlik, beszéd, majd beemelik az utolsó gerendát, rajta USA zászlóval, fával és sok-sok aláírással. Süt a nap, kellemes idő, csomóan csak arra járnak és örülnek, hogy jé, fejlődik a hely.

beszéd

zászló, fa, épület

Az épületről annyit, hogy néhány hónappal ezelőtt még nem tudtuk, miért tologatják a földet egy sekély gödörben egy halom munkagéppel oda-vissza. Sikerült fellelnem a helyszínről a szomszéd épületből készített 1 darab képet, tavaly novemberből, íme.

(azóta az ég helyett 3 emelet.)

Más: az USA-beli tévéadásokról már szerintem volt szó valamikor, a "10 perc műsorra 7 perc reklám" aránnyal. Ha pedig reklámot sporteseménnyel kombinálunk... naigen, Superbowl.

A Superbowl egész konkrétan az amerikai foci bajnokság (NFL) döntője, és mint ilyen, meglehetősen jelentős történés. Főleg, hogy az ideiben a San Francisco 49ers volt az egyik döntős (a Baltimore Ravens ellen), ami pedig a "helyi" csapat (elvégre SF itt van a szomszédban), úgyhogy naná, hogy mindenki piros 49ers pólóban mászkált aznap. Majdnem mindenki. (Aki nem, az meg kötelezően Ravens logók alatt vonult fel.) Persze mi is összeszerveztünk valami házibulira hasonlító képződményt.

(demost melyik legyen?)

Aki esetleg nem ismerné a szabályokat... a rövidített verzió: van egy labda (a tojás alakú), amelynek eljuttatása az ellenfél térfelének a végére a játék alapvető célja. A csapat jellegzetesen a saját térfeléről indul, és 4 lehetősége van arra, hogy ezt összehozza, ami nullázódik, ha jelentős mennyiséget sikerül előrehaladni. A bonyoultság részben az, hogy össz 1-et lehet előrefelé passzolni kísérletenként, részben pedig az ellenfél némiképp tankszerű védekező játékosai által kifejtett tevékenységben keresendő (nem, nem egyszerű átjutni rajtuk, ha nálad van a labda). Ennek megfelelően egy "play" viszonylag rövid, utána meg megy az elemzés, taktikázás, na és persze a reklámok.

A reklámspotok másodperceit errefelé pedig millió dollárokban mérik (nem csoda: mindenki ezt nézi), ennek megfelelően pedig a bemutatásra kerülő "művek" sem a standard tömegtermék: érdemes végignézni a "top 25 superbowl ads"-t youtube-on, tényleg vannak jók.

Egyébként ehhez képest a fociról (= "soccer") az a vélemény, hogy unalmas: alig van gól a meccsen, meg amúgy sem történik semmi különleges. Nos, ízlés kérdése, az ellenben tény, hogy amcsi focit nézni valamiért meglehetősen le tudja kötni az embert (egyszer végignéztem kettőt zsinórban a lakótársakkal, majd utána még egy rész Big Banget, effektíve felszámolva ezzel a komplett délután produktív kilátásait...)

Nade visszatérve az eredeti témához... Ravens toronymagasan vezet, amikor... hirtelen... sötét. Mint kiderült, valamit elszúrtak, és, egy kis szöglettől eltekintve, az összes reflektor lekapcsolt. Picit gáz.

(Várunk.)

Mindeközben persze mennek a reklámok. Egy ideig a jók. Aztán a kevésbé jók. A vége felé már annyira nem tudtak magukkal mit kezdeni a tévések, hogy az adó saját műsorait hirdették, amikor épp nem a félig sötét stadiont mutatták, meg a megfagyás elkerülésével kísérletező játékosokat.

Fél óra elvégre viszonylag sok idő.

Végül aztán összehozták a világítást, mindenesetre a dolog a játékban is meglehetős fordulatot hozott: a 49ers kezdte el gyűjteni a pontokat, és annyira feljöttek, hogy még végül majdnem ők győztek.

(Majdnem.)

Mindenesetre Ravens-ék tényleg megérdemelték... összehoztak például egy olyan touchdown-t, kb. "faltól falig" 1 menetben, hogy a 49ers szurkolók (akik tömegéhez én is csatlakoztam legalább alkalomszerűen) csak pislogtak, hogy deakkor most ez így mi.

Ami azért persze senkit nem zavart túlzottan a cseresznyés kóla, a tonnányi sajttal felszerelt pizzaszeletek és egyéb képződmények fogyasztásában. Nem is beszélve az alternatív sörszerű képződményekről, amiknek rendszertani besorolásával ugyan nem vagyok teljesen tisztában, viszont tény, vannak finom dolgok errefelé.

... or There and Back Again

Tekintve, hogy az elmúlt időszak legnagyobb eseménye az volt, hogy ellátogattam a távoli és misztikus Magyarhon rég nem látott földjére s viszontláttam hófödte tájait...

(fűtés! kaja! magyarul beszélő emberek!)

... ellenben a feltételezett célközönség feltehetőleg látott már néhányszor Combino villamost...

(de azért a biztonság kedvéért)

... ennélfogva a lényegi rész inkább némi dokumentáció arról, hogy hogyan is jutnak el az emberek oda, majd vissza. Néhány fényképpel illusztrálva.
Nos, nulladik lépés: kérjünk meg valakit, akinek van autója, hogy vigyen le a vonathoz, aminek elérésére, annak ellenére, hogy 7:48 nem egy különösebben korai időpont, semmilyen más lehetőség nem áll rendelkezésre. (Első busz? 7-kor indul, és kb. 7:42-re ér oda. Ami picit necces.)

Ellenben a vonat legalább jól néz ki...

Fícsörlista: wifi, konnektor, asztal, büfé népekkel, akik megkérdezik, hova mész, és jól elcsodálkoznak, hogy Magyarország márpedig milyen messze van. Az odaúton meg vagy két órát beszélgettem egy random amerikai hölggyel. Ez ilyen.
(A visszaúton egyébként láttam egy fazont, aki kipakolt egy laptopot, valamint egy standard asztali 17 colos LCD monitort az egyik asztalra, majd dolgozni kezdett. Mondjuk nem mindenki csak röpke 2 és fél órát vonatozik errefelé.)

nos, ez vidék.

Mindeközben bőven volt idő az ablakon kibámulásra is. A hely nem kifejezetten Németország szinten pedáns: itt egy mocsár, ott egy csoport tehén, sufnik, pickup truckok. Pont annyira rendezett, hogy működjön.

szőlő, ameddig a szem ellát

Ja, és hirtelen egyszercsak ez.

Ami pedig egy SR 71 Blackbird, az a dolog, ami a mai napig a leggyorsabb (3529.6 km/h konkrétan). 85% titánium (mert nem érdekel, mennyibe kerül), hogy bírja a levegővel súrlódásból keletkező hőt. És még így is akkorák rajta a tágulási rések, hogy hideg állapotában szivárog rajtuk az üzemanyag. Szóval nem egyszerű.

És kicsivel később megint tehenek, mintha mi sem történt volna.

A vonat Richmondba érkezett meg (San Franciscótól 3 városnyira felfelé... de ugyanaz a metrórendszer). Nos, íme a Bay Area büszkesége, a BART. (Alias metró.)

Egész hosszúak ezek is.

A hálózat kb. az egész SF öblöt behálózza, és tényleg egész gyors: néha magasított betonoszlopokon halad az út felett, néha meg eltűnik alatta. Egyből el is mehettem volna a reptérre... San Francisco alatt... najó, de milyen már, hogy eljövök alatta egyszer augusztusban, elvagyok tőle 200 kilométerre 4 hónapig, majd áthaladok alatta még egyszer és elmegyek haza???

Úgyhogy azért, ha csak egy órára is, mégiscsak feljöttem körülnézni...

kombináció

jaigen: BART híd, alatta parkolóval

Bár fényképeim nincsenek elképesztő mennyiségben, de azért mégiscsak...

házak

Irány tehát a reptér. És akkor most jönne a "néhány óra múlva már" rész, ha néhány óra elég lett volna arra, hogy számottevő változást produkáljon a helyzet azon állásában, hogy a gép márpedig 4 órát késik.

(Ide szerintem USÁban reflexszerűen bevágnának egy reklámblokkot... múltkor megmértük, 10 percnyi film után 7 perc reklám. Még átpörgetni is sok.)

Nade már csak órák kérdése, és máris úton voltunk Grönland felé.

Aludtam már Grönlandon. Nappal.

Ha pedig már repülőgépes képek... íme egy 747-es, Londonig, még felszállás előtt.

Szép nagy belülről is... két folyosó és 3-4-3 szék, ha minden igaz. Meg 4 hajtómű. Hasonlóan az alábbiakban látható Airbus A340-eshez, aminek eddig még a létezésével sem voltam tisztában... (ezzel amúgy visszafelé jöttünk. Münchenből.)

nem nagy. Csak az emberek kicsik.

Ami Airbuséknak nem a legnagyobb gépe, ellenben, mint kiderült, ezen is van 2 emelet. Lépcsővel. A különbség az, hogy nem felfelé, hanem le. Illetve jó esetben nem túl sokan töltik itt az utat.

ez az utastér alatt van.

ez vezet felfelé

Szóval repülő, Ferihegy, Magyarország, Ferihegy, repülő, még több repülő, annál is több repülő. (Érzékeltetendő a szubjektív időérzetet... 13 óra sok idő. Két és fél hét meg kevés.)

Zárásul pedig íme egy kép a havas Ferihegyről. Hóval. Üdv itthon :)