... or There and Back Again

Tekintve, hogy az elmúlt időszak legnagyobb eseménye az volt, hogy ellátogattam a távoli és misztikus Magyarhon rég nem látott földjére s viszontláttam hófödte tájait...

(fűtés! kaja! magyarul beszélő emberek!)

... ellenben a feltételezett célközönség feltehetőleg látott már néhányszor Combino villamost...

(de azért a biztonság kedvéért)

... ennélfogva a lényegi rész inkább némi dokumentáció arról, hogy hogyan is jutnak el az emberek oda, majd vissza. Néhány fényképpel illusztrálva.
Nos, nulladik lépés: kérjünk meg valakit, akinek van autója, hogy vigyen le a vonathoz, aminek elérésére, annak ellenére, hogy 7:48 nem egy különösebben korai időpont, semmilyen más lehetőség nem áll rendelkezésre. (Első busz? 7-kor indul, és kb. 7:42-re ér oda. Ami picit necces.)

Ellenben a vonat legalább jól néz ki...

Fícsörlista: wifi, konnektor, asztal, büfé népekkel, akik megkérdezik, hova mész, és jól elcsodálkoznak, hogy Magyarország márpedig milyen messze van. Az odaúton meg vagy két órát beszélgettem egy random amerikai hölggyel. Ez ilyen.
(A visszaúton egyébként láttam egy fazont, aki kipakolt egy laptopot, valamint egy standard asztali 17 colos LCD monitort az egyik asztalra, majd dolgozni kezdett. Mondjuk nem mindenki csak röpke 2 és fél órát vonatozik errefelé.)

nos, ez vidék.

Mindeközben bőven volt idő az ablakon kibámulásra is. A hely nem kifejezetten Németország szinten pedáns: itt egy mocsár, ott egy csoport tehén, sufnik, pickup truckok. Pont annyira rendezett, hogy működjön.

szőlő, ameddig a szem ellát

Ja, és hirtelen egyszercsak ez.

Ami pedig egy SR 71 Blackbird, az a dolog, ami a mai napig a leggyorsabb (3529.6 km/h konkrétan). 85% titánium (mert nem érdekel, mennyibe kerül), hogy bírja a levegővel súrlódásból keletkező hőt. És még így is akkorák rajta a tágulási rések, hogy hideg állapotában szivárog rajtuk az üzemanyag. Szóval nem egyszerű.

És kicsivel később megint tehenek, mintha mi sem történt volna.

A vonat Richmondba érkezett meg (San Franciscótól 3 városnyira felfelé... de ugyanaz a metrórendszer). Nos, íme a Bay Area büszkesége, a BART. (Alias metró.)

Egész hosszúak ezek is.

A hálózat kb. az egész SF öblöt behálózza, és tényleg egész gyors: néha magasított betonoszlopokon halad az út felett, néha meg eltűnik alatta. Egyből el is mehettem volna a reptérre... San Francisco alatt... najó, de milyen már, hogy eljövök alatta egyszer augusztusban, elvagyok tőle 200 kilométerre 4 hónapig, majd áthaladok alatta még egyszer és elmegyek haza???

Úgyhogy azért, ha csak egy órára is, mégiscsak feljöttem körülnézni...

kombináció

jaigen: BART híd, alatta parkolóval

Bár fényképeim nincsenek elképesztő mennyiségben, de azért mégiscsak...

házak

Irány tehát a reptér. És akkor most jönne a "néhány óra múlva már" rész, ha néhány óra elég lett volna arra, hogy számottevő változást produkáljon a helyzet azon állásában, hogy a gép márpedig 4 órát késik.

(Ide szerintem USÁban reflexszerűen bevágnának egy reklámblokkot... múltkor megmértük, 10 percnyi film után 7 perc reklám. Még átpörgetni is sok.)

Nade már csak órák kérdése, és máris úton voltunk Grönland felé.

Aludtam már Grönlandon. Nappal.

Ha pedig már repülőgépes képek... íme egy 747-es, Londonig, még felszállás előtt.

Szép nagy belülről is... két folyosó és 3-4-3 szék, ha minden igaz. Meg 4 hajtómű. Hasonlóan az alábbiakban látható Airbus A340-eshez, aminek eddig még a létezésével sem voltam tisztában... (ezzel amúgy visszafelé jöttünk. Münchenből.)

nem nagy. Csak az emberek kicsik.

Ami Airbuséknak nem a legnagyobb gépe, ellenben, mint kiderült, ezen is van 2 emelet. Lépcsővel. A különbség az, hogy nem felfelé, hanem le. Illetve jó esetben nem túl sokan töltik itt az utat.

ez az utastér alatt van.

ez vezet felfelé

Szóval repülő, Ferihegy, Magyarország, Ferihegy, repülő, még több repülő, annál is több repülő. (Érzékeltetendő a szubjektív időérzetet... 13 óra sok idő. Két és fél hét meg kevés.)

Zárásul pedig íme egy kép a havas Ferihegyről. Hóval. Üdv itthon :)